Lilába hajlik az alkonyi táj,
és ránk borul, mint langymeleg tenyér.
A táblában rendet vágott a nyár,
kévékben áll a holnapi kenyér.
Szalad az út a kerekek alatt,
kifut alólunk, mint mindig az év.
A mohó idő naponta arat,
hiába vet arany lobot az ég.
Szalmabálák közt az est incseleg,
s még ránk köszön az augusztusi nap,
de bíbort üzennek a vén hegyek,
s a szél lágyan az ősz hajába kap.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése