A világ vége

Egyszer elmennék a világ végére.
Csak hogy tudjam végre, le tudok-e
Ülni a szélére. Megnézném, milyen
Onnan a kilátás, s elvész-e a kiáltás,
Vagy egy másik világból megjön
Rá a felelet. Elvégre meglehet,
A világ vége csak egy másik kezdet.
Talán egy híd is vezet oda át.
Már látom, ahogy sok óriásplakát
Hirdeti: "Last minute ajánlat, vissza
Nem térő alkalom, megnézheti
- Most akciós áron - mi van odaát,
A másik oldalon!" Ha a hídon túl
Nagy lenne a forgalom, fizetnék egy
Révészt, aki átvisz. S ha sokat nem is,
De maradnék néhány röpke órára,
S kipróbálnám, milyen egy másik
Világból fütyülni erre a világra.

Vágy

Édes légy, mint az első
bátortalan csók, melyben
visszafojtott várakozás lobog.
Reszkess a vágytól, de
ne szólj semmit, már
messziről halljam, ahogy
véred ereidben robog.
Légy, mint kitörni készülő
vulkán, csöndes, hagyd
éreznem rettentő erőd,
ne érj hozzám, de szegezz
magadhoz, mint szállni
vágyó tárgyait az anyaföld.
Minden porcikád értem égjen,
csukott szemmel is lássam
hatalmas tüzedet,
ujjad végében tudjam a lángot,
most nem elég a csöndes
elringató szeretet.
Akarj engem, mint ki öröktől akar,
forró lehelet legyen minden
ki nem mondott szavad,
s mikor szememből a vágy
könnycseppként kicsordul,
majd akkor, csak akkor
add nekem magadat.

Kapj el, ha tudsz

Homlokod borult egére napfényt csókolok,

friss szélként fújom el a felhősereget.

Harmat leszek tündöklő nyári reggelen,

s fűszálon táncolva incselgek veled.

Meztelen talpadat megcirógatom,

fáradt arcodon mosollyá leszek,

mint bohókás lepke, kezedre szállok

s mire eszmélnél, messzire röppenek.

Kapj el, ha tudsz, zárj tenyeredbe,

ujjaid közül nézem majd a felkelő napot,

s ha eljön az éjjel, csillagod leszek,

szívedbe mindörökre szerelmet álmodok.

Harapós nyár

A nyár szőke tincseibe
beleborzol a konok szél.
Cseresznye szája legörbül,
mint ütött-kopott csészeszél.
 
Könnyfátyolos kék szemében
megcsillan a szökevény Nap,
az őszbe fordult június
könnyedén szívembe harap.

Éjszakai suhanás

Csillagzápor alatt halkan vajúdik az éj -
Álmokat szülnek üvegtestű angyalok.
Csöndet lop körém a macskaléptű sötétség,
Míg a Hold arcára griberlit rajzolok.

Vonatfütty hasít az éjszakába élesen,
Messzire zakatol egy kósza gondolat.
Denevérszárnyakon suhannak el az órák,
Árnyak bújnak össze a kerti fák alatt.

Betakar az ég, ébenszín haja rám borul,
Karjával szorosan ölel a végtelen.
Bizarr film forog lobogó homlokom mögött,
"Minden jegy elkelt" villódzik a képeken.

Ablakomon meglibben a könnyű, kék függöny,
A tejútig vezet ágyamtól egy lábnyom.
Koboldok szemében csillan meg a pirkadat,
S reggelre elnyom a nyughatatlan álom.