Újév előtt

Ez is csak egy éjfél lesz, akár száz másik,
két óramutató csöndesen összeér.
A percek elhullanak - el, mind egy szálig,
már közelít az újév a tetemekér'.

Reményt és álmokat vajúdik a jövő,
míg a gyermeknyi holnapnak életet ad.
S mikor felsír az első gömbölyded hétfő,
a tegnap keserve csak emléknek marad.

Pillanatfelvétel ünnepek után

December huszonnyolcadikára
az ünnep lassacskán elcsöndesül.
Makacs útját a tél tovább járja,
s a köd a fákra némán ráfeszül.

Dermedt girlandokat cibál a szél,
s kioltja az utolsó lángokat.
A parkban egy nő magában beszél,
közben apró harangot rázogat.

A hétköznappá szürkült reggelen
ablakok mögé szorult a béke.
Egy fenyő és néhány csillogó dísz
a karácsony végső menedéke.

Rá(d)olvasás

Tejben-mézben hempergetlek,
éles késsel becézgetlek,
úgy akarlak, elkergetlek,
hogyha mennél, nem engedlek.

Kanál vízben fojtogatlak,
jókedvemben megharaplak,
mikor vége van a napnak,
téged teszlek vánkosomnak.

Úgy szeretlek, majd megeszlek,
kerék alá éknek teszlek,
porrá zúzlak, összetörlek,
gyűlölöm, hogy így szeretlek.

A körúttól beljebb

A körúttól beljebb, ócska tereken,
hová az ünnep fénye már nem ér el,
összevackol két reszkető idegen,
s olcsó bor mellé kegyelmet ebédel.

A körúttól beljebb, hol vadabb a tél,
vékony a kabát, s nem melegít a hit,
a képzelet meleg szobákról mesél,
s megkopott, fénytelen diákat vetít.

A körúttól beljebb ajándék a Nap,
ahogy áttör a ködszürke reggelen,
a nyomor álmában kalácsba harap,
majd felriad, hogy holnapra eltegyen.

A körúttól beljebb nincs gyantaillat,
csak olcsó gyertya és konok tövisek,
másnapos mámor, mi vágyakat ringat,
s kitép a létezésből egy keveset.

Lassú menüett

Leszállt az éj, de még túl sok a fény,
a nappali nyüzsgés is itt rekedt.
Aludjunk el valami új mesén,
hadd legyek most kicsit a gyermeked.

Bántja szemem, kapcsold le a Holdat,
fújd el, kérlek, a csillagok tüzét,
úgy ringass, hogy két kezed a holnap,
higgyünk benne, hogy lesz még meseszép.

Dúdolj nekem, lásd, szívedre bújok,
éreznem kell a páros ütemet.
Könnyebbednek lelkemen a súlyok,
amíg szól ez a lassú menüett.

Nyolc sor feltételes módban

Ha író lennék, vagy valami afféle,
az ablak mellett lenne egy kis asztalom.
Gyakran ott érne a hajnal első fénye,
ahogy álmaim ringatom a szavakon.

Feketét főznék, és csupán megszokásból
átfutnám egy lap irodalmi rovatát.
Tűnődnék, a szép Stockholm mennyire távol,
s hogy a Nobelt mindig valaki más veszi át.

Előre megfontolt szándékkal

Majd ha az utolsó versem is megírtam,
a dalt elnémítom mindörökre.
Nem bánt a hazug szó, a hamis dallam,
ha rúzsmosolyt festek a tükörre.

Majd ha felégettem minden délibábot,
mit sorban elém rakott az élet,
a tarlón mezítláb futnak át az álmok,
meg se látva, hogy tárat cserélek.

Majd ha leszámoltam mind az ábrándokkal,
s az illúziók is térdre hulltak,
ahogy megkegyelmez az éjnek a hajnal,
úgy engedem el én is a múltat.