2015. július 30., csütörtök

Futó zápor

Apró csikktutaj a pocsolyatengeren,
egy friss, nyári zápor, akár egy szerelem.
Vásottkölyök-utcák, lubickol a város,
 Budapest mezítláb is épp olyan sármos.

Táncol a Duna, a rakpart jó  gardedám,
fürdenek a terek mind a két oldalán.
A csöndes esőben forog a nagy falu,
lábán hidakból font időtálló saru.

A horizonton túl hőhullámlovagok,
de hűsek az éjek, és én is jól vagyok.
Csak szusszant egyet a nyár, kicsit megpihent ,
eshet odakint, ha a nap süt idebent.

2015. július 18., szombat

Körös-parti anziksz

Kifeszített fehér vászon itt a csend,
alatta a Holt-Körös engedelmes vize.
Míg fest a nyár, az elme elmereng:
hogyha van éden, annak itt kell lennie.

Kerülném a vézna közhelyeket,
hogy ring a sás és ladik koppan a stégnek,
hogy egy vércsepár épp összeveszett,
de rajzolni lehetne a békességet,

hogy olyan a táj, mintha aludna,
s a hőség tetoválná rá az álmokat,
hogy a folyó zölden borul virágba,
s a szemközti nádasba gólya látogat.

Mégis írom, mit előttem százan,
hiszen errefelé őshonos a béke,
oly könnyű hinni bármi’ csodában,
hol az ég földre száll, s a föld föl az égre.