Három gyermek, három nap

Még három nap,

s a felhők koromfeketék,

még három nap

a válásig a menedék,

még három nap

a legutolsó út előtt,

még három nap,

hogy szakadjon, mi egybenőtt,

még három nap

és elringat a vén Duna,

még három nap,

hogy szívünk visszajátszana,

még három nap,

és máris elsirat az ég,

még három nap

a búcsúig a haladék,

még három nap,

hogy azt gondoljuk, nem igaz,

még három nap,

és megdermed a lágy viasz,

még három nap,

és felnő három gyermeked,

még három nap

hogy elhiggyük, mit nem lehet.

Látomások

Épp a minap láttam anyát, amint

a mozgólépcsőn fölfelé haladt.

Háttal állt, a szokott rossz tartással,

mi átsejlett a csíkos blúz alatt.

Egy nap majd Te is feltűnsz valahol,

járásodat felismerni vélem

a Nyugati környékén, vagy majd látlak

egy parkban ülni a napsütésben.

És elkapom majd a tekintetem,

és másfelé fordítom az arcom,

mert fájni fog, apa, hogy csak ábránd,

hogy Te jössz szembe a Duna-parton.

Átevezett

Látod, anya, végül átevezett hozzád,

át, a nélküled telt alig másfél éven.

Révész nélkül, maga szállt hajóba érted

szerelme nem múló hullámverésében.

Felemás

Felemás nap ez. És felemás napok,

hetek, hónapok kontúrja előttem.

Én is hol vagyok, aztán hol nem vagyok.

Mosolyom mögött az érzés erőtlen.

Most még a nap is felemásan süt rám,

sután téblábolok jó és rossz között,

felemásan vagyok borús vagy vidám,

mint kiből a kedv kicsit elköltözött.

A reményt mint vendéget marasztalom,

ha ígér is jót, a holnap felemás,

hiszen visszhangot ver kamrafalamon

egy egyre csöndesedő szívdobogás.

Így legyen

Csak gyorsan és fájdalommentesen,
mint guillotine, ha öl, olyan legyen,
észrevétlen és hangtalan jöjjön,
ne legyen hosszú, gyötrelmes börtön,
sóhajnyi jaj legyen két szó között,
ne vegye észre, hogy elköltözött,
úgy zuhanjon, akár rög a sírba,
káromkodás legyen, basszus! Cifra.

Rév

Anya, tudom, hívod már apát,

de ne nyáron, kérlek, ne nyáron!

Hadd süssön még rá az áldó nap!

Nincs elég meleg kabátom,

hogy átmelegítsük hiányod,

mi teutánad ébredt benne.

Képzeld el, hogy mennyire fájna,

ha te maradnál és ő menne.

Három gyermeked kér, könyörög:

mondd neki, sokan szeretik itt!

Ígérem, egyszer elengedjük

utánad, de már most hiányzik,

pedig még el se ment, de készül,

hiába simítjuk szép kezét.

A kórházi ágyon gyönge és fehér,

nem segít már semmi szentbeszéd.

Anya, tudom, hívod már apát,

követel ötven szerelmes év.

Érted ült hajóba, s imádott

Dunáján Te vagy neki a rév.

Menekülés

Nem akarok gondolni a halálra. 
De hiába – újra és újra szembejön. 
Mintha mindig ugrásra készen állna. 
Itt van, s épp apámra vár a küszöbön. 

Pedig nemrég vitte magával anyát. 
Minden perc az emlékét kiabálja. 
Hiánya felzabál, mint apát a rák. 
Nem akarok gondolni a halálra.