A januári, korán fekvő alkonyatban
hirtelen tűnnek el az örömtelen szürkék,
s a sötétségbe borult szobák éhesen
harapják az utcalámpák vajsárga fényét.
A város kiragyog a koszlott tél alól.
S míg megébrednek az egyenpanel-ablakok,
a Duna tükrében tetszelgő hídjaink
olykor lelopnak az égről egy-egy csillagot.
Szembeszomszédjára licitálva kincsét,
a budai rakpart akár egy feszülő gyöngysor,
ezredszer is fogva tart, ahogy a forgalom
füzére lustán és ciklikusan araszol.
Ahogy telnek az órák, a templomtornyok
tartják - majd elejtik a vastagodó ködöt,
s a házakra omló reggel nyirkos, nehéz
fregoliként lóg a téli Budapest fölött.
