Kulcs a zárban

Az élet nem mindig irgalmas hozzád,
időről időre próbára tesz,
hisz a balsors tényleg érti a dolgát,
ha kicsit nem figyelsz, leselejtez.
 
A valóság időnként magadra hagy,
s a szorongás szűk  cellájába zár,
mikor ezrek között is egyedül vagy,
és minden óra visszafelé jár.
 
De a zárban végül úgyis te leszel
az egyetlen kulcs, mi simán forog,
akinek van, csak attól vehetnek el,
hidd el, ez ilyen egyszerű dolog.
 
Igen, nehéz, én ismerem a dörgést,
tudom a poklot a talpam alatt,
de mikor úgy érzem, a gond felemészt,
apránként szülöm újra magamat.
 
Akinek van, csak attól vehetnek el,
több van benned, mint olykor gondolod,
hidd, hogy a zárban majd úgyis te leszel
az egyetlen kulcs, mi simán forog.

Üzenet a nagy vízen túlra

Akkor is tudtam, és ma is így hiszem,
Te nem bíztad magad a Vén Révészre,
magad mentél át azon a nagy vízen,
titkon, hogy mi már későn vegyük észre,
amint a két evezőt megragadva
húzni kezdtél a szemközti partra át…
S hogy a Jóisten ezt is jóváhagyta,
fáj elhinni ezt a dramaturgiát.
 
Hiába telt el azóta már négy év,
én látom kajakod futni a Dunán,
s hasztalan tart fogva végleg az a rév,
előttem van az a szombat délután,
mikor kertemben szunyókált a kedved,
és drága arcodat csókolta a Nap.
Tudod, apa, a révészt átverhetted,
mégis nélküled telik el minden nap.

Szabad jelzés a nyárnak

Az évszakok nagy kereszteződésében
immár végre zöld lámpát kapott a nyár,
és a valószínűtlenül kék ég alatt
a nyugtalanság bennem útra talál.

Közéleti

Én nem írok közéletit,
mivelhogy én szeretek itt.
Itt születtem, s majd itt halok,
nem izgatnak az angolok.
 
A finnek se érdekelnek,
ott se látnék kékebb eget,
és nem élnék a svédeknél,
ha éppen erről kérdeznél.
 
Repülővel oda-vissza
jön-megy, aki el nem issza,
s ha hív a világ, ám legyen,
elviszem az üdvözletem.
 
De Oslóban hosszú távon
nem bírnám, én mindig fázom,
Olaszban meg az emberek
nem értenék a versemet.
 
S a szomszédban a sógorok?
Ők ott vannak, én itt vagyok.
S Izlandon a gejzíreket
nagyon unnám, elhiheted.
 
Nekem itthon mindenem van,
ha kell, bor a poharamban,
nevetni, sírni van barát,
köldökzsinórnak meg család.
 
Verset írok levlap helyett,
abba írom a szívemet,
és nem írok közéletit,
mert bizony, hogy jó nekem itt.