2008. január 31., csütörtök

Válasz egy egyszerű kérdésre

Igen, kincsem, egyszer megöl engem is az élet.
Mert ez a rend. De nincs mitől félned,
hisz ott leszek bőröd pórusában,
álmod éjszakai sóhajában,
a szünetben két szívverés között,
ott leszek akkor is, ha máshova költözök'.
Veled veszek majd lélegzetet,
és belőlem nő ki a két kezed,
velem indul új útra a lábad,
bárhol is legyél, én otthon leszek nálad.
És szememmel látod a hajnal fényeit,
alkonyatkor az én hangom andalít,
és ha bántanak, arcodon majd az én könnyem pereg...
Hogy el ne veszíthess, rég elrejtettelek.
Igen, kincsem, az élet egyszer engem is megöl.

2008. január 28., hétfő

Add a kezed!

Ha a tavasz későn jön és keserűn,
ha minden dal hamis a hegedűn -
add a kezed!


Ha rövid és szomorú lesz a nyár,
ha a tél is leszegett fejjel jár -
add a kezed!

 

Ha csak tükröm mondja az igazat,
minden más csupán olcsó kirakat -
add a kezed!

 

Ha utamon túl sok a mély gödör,
ha kiköp a sors, aztán feltöröl -
add a kezed!

 

[...]
 

Ha félnék, hogy elsodor az élet,
mielőtt még elveszítenélek -
add a kezed!

2008. január 26., szombat

Küszöbön innen és túl

Ismersz. S ugyan, ki ismerne nálad jobban?
Tudod, hogy olykor a lábam messzire visz,
mert szemem elé városok képe lobban…
De hiszen a világ elbűvöl Téged is.

Ezen az egyen, és túl még száz határon
oly sok a hely, az idő meg persze kevés.
Csupa varázslatos utazás az álmom,
és sürget, egyre sürget minden ébredés,

hogy menjek gyalog, vagy üljek repülőre,
ringassanak el zakatoló vonatok,
öleljenek távoli éjek és szőke
hajnalokban érjem meg a tág holnapot.

S oly jó aztán hozzád újra visszatérni,
és csak mesélni, mint egy szószátyár gyerek.
Bár ahogy Te sem, úgy nem hiszi el senki,
én küszöbön innen is mindig csak megyek.

2008. január 25., péntek

Utolsó utáni üzenet

Hideg van itt... Bár ti tudjátok,
én egész életemben fáztam,
nem volt jó nekem, csak a nyárban -
s lám, most nektek is kék a szátok.


Menjetek is, a könnyből elég,
nem olyan szomorú dolog ez!
Engem az élet már nem sebez -
ideát örökké kék az ég.

 

Most már elleszek - virág se kell,
meg a novemberi hajcihő!
Nem egy vidám hely a temető.
Kérlek, többé ne is gyertek el.

 

Időnként majd gondoljatok rám,
ha valami finomat esztek,
vagy ha friss tavaszillat reszket,
és cinkepár ül a körtefán.

 

No, induljatok, hamar-hamar,
mindjárt az eső is elered!
Ne aggódjatok, s ne féltsetek -
ha fázom, majd az ég betakar.

2008. január 14., hétfő

Míg távol leszek

Mondd, kedves, amíg távol leszek,
elérnek-e hozzád majd a rejtjelek?
A messziről jövő ti-ti-ták
visszadobogják-e majd a ritmikát?


Mert kell egy kapocs, láthatatlan.
Kezem emléke, ha hideg a paplan.
Egy hang, egy szín - és az egy-ütem...!
Majd szíveden kopogok, ha érkezem.

2008. január 9., szerda

Intés - magamhoz

Ha már nem ihlet meg a tél hidege se,
s nem találod szavaid a jégbordák között,
ha minden gondolat messzire költözött,
lásd be: szép volt, de véget ért a mese.


Képzelgés volt az írás, puszta ábránd...
Talán a toll éppen kezed ügyébe akadt,
hogy ledöntsd a benned épült, régi falakat,
s tudd, milyen, mikor a vers magába ránt.

 

De ne légy játékát vesztett kisgyerek,
ha vége, hát vége. Ne sirasd - engedd el.
Már nem tudsz bánni a visszatérő csendekkel.
Lépj tovább bolond, az ég legyen veled!

2008. január 6., vasárnap

Csillagpor

Ebben a kozmikus időóceánban
csupán zsibongó kikötő e földi lét,
hol a matrózok, mi itt hatmilliárdan
léhán eljátsszuk a létezés kegyelmét.


Pedig ki tudja, lesz-e még valahol part,
hol mint tékozlót, befogadnak egy napon...
Hisz' az is csak rejtelem, hogy még meddig tart
ez a bolygónyi, csillagporos oltalom.

2008. január 2., szerda

Januári apátia

Furcsán nesztelen ma a város.
A hó elnyeli az autók zaját,
s megállítja az időt álmos
betűivel egy tavalyi plakát.


Új esztendő ébred a
szilveszterbe részegült utakon,
hosszú volt az az éjszaka,
s most szinte fáj e rideg nyugalom.


Hisz’ nyelvünkről alig illant
el az utolsó pezsgőbuborék,
szívünkről és poharunkban
épp csak az imént olvadt el a jég -


lassacskán helyére kerül
az óév, s vézna ajándék gyanánt
a naptár könyörtelenül
ránk kiáltja a sivár januárt.