2020. augusztus 29., szombat
Kitakart szív
A gyöngéd nyári esték
nyugalmához
2020. augusztus 16., vasárnap
Elmélet a költők működéséről
Mint minden és mindenki,
talán az ihlet is a boldogságot keresi,
az örömöt és a derűt, a tisztát és egyszerűt -
s menekül onnan, hol mindig csak keserűségre lel.
Egy darabig nógatja a szívet, biztatja a lelket,
ám ha egyik se felel, tovább nem erőlködik.
A boldogtalanság, akár hamutálban
félig elnyomott csikk,
megfojtja maga körül a levegőt.
Úgy vélem, ha szeretnék megtudni a költők,
vajon fájdalom nélkül is működnek-e,
rá kellene szokniuk a boldogságra.
2020. augusztus 10., hétfő
Spontán dal vonattal
Vonatból a
táj, akár sebtében rajzolt kép,
egy másik ablakból talán egész más vidék,
mert úgy suhannak el a bokrok és a házak,
hogy nem látsz belőlük, csak villanásnyi árnyat.
És
elfeledteti, hogy te vagy, aki elmegy,
hisz a töltés menti fák visszafelé mennek.
Csak az állomásokon áll helyre a rendszer,
de hiszed, hogy a táj veled megy majd egyszer.
Keserű vers rímínség idején
csobogó rímpatakok, a semmit kísérő partokról
csak a port verik fel a hirtelen támadt viharok,
s medréig kiapadt lelkemet nem ébreszti fel
a kiszakadt felhőkből aláömlő langymeleg zuhogás.
Csak bűzös szavakat bugyognak fel
a fuldokló kanálisok, s a könnyű nyári záporok
sem enyhítik a hiányérzetet, mit a szavak
kínzó ínsége okoz.
Úgy hiszem, a költészet mindenkit kiszipolyoz,
kinek az életre a vers a gyógyír,
s hogy a líra mindannyiunkba zsigerig beleír,
kinek haragra, fájdalomra ez az egyetlen,
mindent feloldó balzsam.
Szőnyegen innen és túl
Már tettél
eleget az asztalra,
és taknyos kölyök se vagy már régen,
mégis örökösen számonkérnek,
ne gondolkozz, te csak állj sorba szépen.
S eljön az a kor, mikor nem akarsz
többé már a szőnyeg szélén állni,
mikor már nem engeded magadnak
hogy erőből, pozícióból bárki…
De hülyén hallgatsz és meghunyászkodsz,
mert hát, abban a korban vagy tényleg,
és akkor megírod egy béna versben,
végül is az önérzet a lényeg.