Fájt sokáig, majd jött a fantomfájdalom,
akár torzója a levágott egésznek.
Ti meg nem születettek, vajon hány dalom
sorsa lesz még szárnyalás helyett enyészet?
Látszólag jól vagyok, úgymond tünetmentes,
láz nem fűti csóktalan, aszott homlokom.
Bajom ha van is, az amolyan kín-csendes,
s lehet, a hiányt is csak belém-gondolom.
Mint képzelt beteg, néha fel-felkiáltok,
majd kiírom magamból - placebo, vényre.
Rossz nyavalya ez, mint valami átok,
s mégis: meggyötörne, hogyha véget érne.
