Opciók

Nem tudom, mi lesz majd akkor.

Talán eladom a házat.

Vagy itt élek tovább, és minden szobában

lesz rólad egy fénykép,

ahogy rám nézel, vagy épp

az ajtófélfának döntöd a hátad.

Esetleg vidékre költözöm,

ahol az utolsó ember is köszön,

bár azt sem tudja, ki vagyok.

Igen, lehet, hogy mindent itt hagyok,

és veszek egy panelt a közelben,

talán pont itt szemben,

a tízemeletesek közt legfölül.

Mindig látni akartam,

ahogy a Nap felkúszik

a horizont mögül, mint egy

hatalmas, pupilla nélküli,

sárga szemgolyó.

De jelenleg fogalmam sincs,

hogy majd akkor épp mi lenne jó.

Az mindenesetre teljesen nyilvánvaló,

hogy semmi sem lenne olyan,

mint volt korábban. Veled.

Itt minden tárgy tudja a neved.

Igen. Ezért mindent ki fogok dobni.

Vagy mégse. Vagy mégis.

Nem akarok erre gondolni.

Ahogy a másik opcióra sem.

Esetleg úgy

hogy ahol Te leszel,

ott leszek én is.

*

E. S. Claire álnéven tettem közzé másutt.

Magad se hitted

Hány szót bír el a szerelem? Hány verset,
lángoló szonettet, butácska dalt?
S vajon mennyit sodor el az enyészet,
miközben mind a Parnasszusra tart?
 
Elmesélték már a világ összes nyelvén,
könyvtárakat tölt meg a nagy érzelem,
s hogy papír és toll rég nem követelmény,
poéták születnek az interneten.
 
És nem fogy el a metafora, jelző,
ha szakad a szív, felfakad az ihlet,
s hogy nyoma maradjon, hát formára lel.
 
Míg létezik a vágy, mindig akad szerző.
Te is voltál már, és magad se hitted,
hogy rendre-módra a szavakba veszel.

Érintés nélkül

Ahogy kihagy az emlékezet,

a test is úgy felejt talán,

ha sosem érzi már a kezet

csípője árnyékvonalán,

ami szinte érintés nélkül

ölelt, akár szél a kendert,

s mint Hold, ha önmagába szédül,

vitte magával a tengert.

A szenvedély elhullt bokrait

a nyár már nem támasztja fel,

s tán csak álmokra emlékezik,

akit egy emlék megölel.

A test az ágyba belebágyad,

ha mindig hűvös a párna,

s a pórusok közül a vágyat

az idő lassan kigyomlálja.

*

E. S. Claire álnéven tettem közzé másutt.