Emlékedbe öltözve

A tavaszt idén már nélküled várom,
a kert is nélküled borul majd zöldbe.
Átléptél már egy nyár-ősz-tél határon,
és lelked már a kikeletbe szökne.
 
Egy esztendő szép apránként körbeér,
s most más időszámítás szerint élek.
Emléked, mint nem hervadó falevél,
fogódzik ágába az öröklétnek.
 
Egyszerre vagy itt, ugyanakkor távol.
Az idő is furcsa: sebes, majd lomha,
egyszer fölsegít, máskor meg rám számol,
egyik napom kerek, másik meg csonka.
 
Árnyékként kísér, jön velem hiányod,
de nem felhőzi el maradék életem,
és tudnod kell, hogy bármeddig is vársz ott,
majd emlékedbe öltözve érkezem.

Alkudozás

Rám találtak a színek a gyászban,
pedig bánatomat úgy vigyáztam,
dédelgettem, akár a gyermeket,
hogy holtadban is szerethesselek.

Köröttem pirosak, sárgák, zöldek,
fekete szívemre ráfestenek,
s ahogy egyre nőnek a rétegek,
én csak jobban és jobban féltelek,

hogy eltűnsz egy nap a színek alatt,
és nem látom többé az arcodat,
nem leszel majd más, csupán egy fénykép,
és elveszel mindörökre végképp.

Hagyjatok, színek, éljek feketén,
alig vagyok még gyászom elején.
Enyém az árnyék, a fény tiétek.
Hagyjátok bennem a sötétséget.

Most és mindörökké

Te vagy az én bálintom,
bár nyomokban se hasonlít a neved,
és egyszer se ültük meg
ezt a - lássuk be - butácska ünnepet.
 
Most mégis csupán te jutsz
eszembe, ma minden csak rólad mesél,
és bármit odaadnék,
ha ma kicsit még mellettem lehetnél.
 
Mert százezerszer kéne
elmondanom, de nincs rá több alkalom,
hogy most és mindörökké
te leszel az én angyal-valentinom.

Szemfényvesztés

Ne higgy a tavasznak,

ha túl korán érkezik,

a fények megcsalnak,

mint téged az éveid.

Hamis a február,

csak áprilisi tréfa,

tükröd is szimulál,

és te vagy a játéka.

Mintha a nap sütne:

hajadban ezüst szálak,

a lét apró trükkje,

hogy utat adj a mának.