Tanuld meg az arcom

Tanuld meg, kedvesem, tanuld meg az arcom.
Orromnak ívét, s a pírt a járomcsonton,
ismerd meg az összes átkos szarkalábat,
homlokom ráncait, amint gondot járnak,
szemhéjam nehezét, ha leszáll az est,
s az árnyat, mit az éj szemem köré fest.
Rejtsd magadba a mosolyt ajkam szegletén,
ahogy halántékomon megbillen a fény,
állam, mint rátartin, csökönyösen tartom...
Tanuld meg, kedves, és őrizd meg az arcom.

Utcadal

Járdavacsora, kenyér, múlt keddi penész,
ritmust kopog az éhség a borosüvegen,
a sarkon slágert gajdol egy utcazenész,
ingén kaktuszpálma – kissé rendszeridegen.

Ember, lassan nem lesz se téma, se hír,
ha csupán tengődsz – a tartós siker a halál.
Valaki sorsodból egyszer dallamot ír,
és egy kosár apró majd posztumusz megtalál.

Seveledsenélküled

Tudod, drágám, amikor éppen seveled,
akkor hátamra kapnám a fél ingatlant,
meg némi ingót - néhány könyvet, egy paplant -,
és persze, nem hagynám nálad a gyereket.

Aztán megérzem azt a csonka holnapot,
és kevés lesz az egész is, nemhogy a fél.
Éjjel lerúgnám a dunyhát, és... kellenél.
Légy velem, amikor senélküled vagyok.

Közjáték - vonaton

Utazom, alattam zötyköl a vonat,
csizmámról békésen olvad a latyak.
Nézem a tájat, mészfehér és fahéj,
kezemben szendvics, jókora karéj.

Bóbiskol a szomszéd, belém könyököl,
halszagot áraszt és barackot fütyöl.
Szája szélén nyálhab, édes az álma,
konok a kalauz - ébredés, dráma.
 
Zsebből laposüveg, ám sehol a jegy,
"Vagy fizet, vagy leszáll" - szól az egyszeregy.
Irány a resti, kis asztallal, székkel.
Sejtem, ma is csak két felest ebédel.