2019. november 17., vasárnap

Fényvihar

Olyan vagyok, mint e különös november,
ragyogó tavaszba álmodom magam,
s ég felé nyújtózva, széttárt tenyerekkel
kitáncolom a télből, mi még hátra van.

Napraforgok, szőkén, akár a virradat,
mi áprilisba lép egy bolondos napon,
s míg a jelenből a fényvihar kiragad,
a gondokat valahol félúton elhagyom.

2019. november 10., vasárnap

November rain


Milyen jó, hogy a időjárásról
bármikor tudunk beszélgetni,
hogy a fájó csöndek feloldásaként
lehetőségünk van mellébeszélni,
és nem kimondani, ami úgy gyötör,
hogy minden szó csak pocsolyának való,
dögunalmas frázis volna.

Elsiklunk a színvallás elől,
akár az angolna, és szidjuk a
novemberi, ónszürke ködöt,
mit az ég a földre köpködött,
meg az esőt, ezt a ronda londonit,
ami hallgatni tanít, és elaltat,
mielőtt csöndesen sírni kezdenénk.

Hiszem, hogy ahol te jársz,
ott minden csupa kék,
de én szeretem, hogy így esik most felénk,
ilyen állhatatos-szakadatlan,
hiszen mindez odakint van,
és ami most idebent fáj,
az jó, hogy fáj,
és jó, hogy kiolthatatlan.

2019. november 9., szombat

Négy év után

Holnap lesz épp négy éve, hogy elmentél.
Már nem emlékszem, milyen volt akkor a tél,
hogy esett, vagy tavaszt hazudott az ég.
Nem maradt meg más, csak az a mély szakadék.

A némafilm, ahogy utánad nézek,
s a görcs, hogy miként lesz a nélküled-élet.
De te már meglelted a békességet,
magadhoz ölelted, ki imádott téged.

Hívtad, hát ment utánad a szerelem.
S vajon mi lehet annál nagyobb kegyelem,
ha többé nem fáj senki hiánya sem?
S mikor lesz, hogy ezt magamnak megengedem?

2019. november 8., péntek

Szonett a szonettről


A szonett, komám, kissé babramunka.
Itt biz’ matekozni kell a rímekkel,
úgy ügyelni a pontos szótagszámra,
hogy közben a mondandód se felejtsd el,
és persze legyen könnyed, verítékmentes,
hadd higgyék, csak úgy kicsurrant a tollból,
csak lazán, ahogy a született hentes
bűvöli le a legszebb húst a csontról.
Írhatsz, mint Petrarca, csak ne légy antik,
mert biztos nem kér belőled a kánon,
és sajnos, ha a ritmus is bicsaklik,
horgolj inkább vagy főzz egy jót, barátom,

mert nem könnyű, „ilyen ez a popszakma”,
én se tudom, hogy néz ki egy szonett ma.

2019. november 4., hétfő

Ön azonos


Volt néhány, aki pokolba kívánt,
más szerint igazi angyal voltam.
Ha szerettél jó, ha nem, az se bánt.
Meglásd, mind egyformák vagyunk holtan.

2019. november 2., szombat

Poeta epigramma


Verset e kőbe ne véss, nincsen az itt, akit illet:
én csak feküdtem itt, s szárnyára kapott az ihlet.

2019. október 20., vasárnap

Opciók


Nem tudom, mi lesz majd akkor.
Talán eladom a házat.
Vagy itt élek tovább, és minden szobában
lesz rólad egy fénykép,
ahogy rám nézel, vagy épp
az ajtófélfának döntöd a hátad.

Esetleg vidékre költözöm,
ahol az utolsó ember is köszön,
bár azt sem tudja, ki vagyok.
Igen, lehet, hogy mindent itt hagyok,
és veszek egy panelt a közelben,
talán pont itt szemben,
a tízemeletesek közt legfölül.
Mindig látni akartam,
ahogy a Nap felkúszik
a horizont mögül, mint egy
hatalmas, pupilla nélküli,
sárga szemgolyó.

De jelenleg fogalmam sincs,
hogy majd akkor épp mi lenne jó.
Az mindenesetre teljesen nyilvánvaló,
hogy semmi sem lenne olyan,
mint volt korábban. Veled.
Itt minden tárgy tudja a neved.
Igen. Ezért mindent ki fogok dobni.
Vagy mégse. Vagy mégis.

Nem akarok erre gondolni.
Ahogy a másik opcióra sem.
Esetleg úgy
hogy ahol Te leszel,
ott leszek én is.

*

E. S. Claire álnéven tettem közzé másutt.