2022. május 15., vasárnap

Gyermekmagam


Nézem az eget. Habcsókfellegek
és tejszínhabtornyok lágy seregét,
kékséget legelő bárányokat,
hogy bújnak össze, majd rebbennek szét.
Az eget nézem. A messzeséget.
Felettem forgalmas légi sztrádák,
hol gépek reptetik a világba
nyugtalan elmém ezernyi álmát.
Nézem az eget. A napba nézek,
hadd vakítson el nagy fényessége,
hadd szorítsam szempilláim alá
melegét az eljövendő télre.
Az eget nézem. Csillagképekből
tetriszezem össze a sorsomat,
felülök a Göncölszekérre, hét
csillaga messze visz egy perc alatt.
Nézem az eget. A horizonton
lassú bálnákként úsznak a felhők.
Ring a hintaágy, s benne a kislány,
gyermekmagam, ki sose lesz felnőtt.

2022. április 27., szerda

Rövid szöveges üzenet

 Se rózsát, se ibolyát,
se hófehér orgonát
emlékedre nem szedek.


Se jajszót, se könnyeket,
se hozzád írt verseket
ajándékba nem viszek.


Képeslapot se keress,
ez itt csak egy sms,
apró ujjbegykoptató,


anyák napi üzenet
viszi égig lelkemet.
Számod nem kapcsolható.

2022. április 16., szombat

A háború harangjai

Nagyszombat van. Este.
És visszatérnek Rómából a harangok.
De vajon hallani-e a háború zajától
azt a földöntúli hangot,
vagy a zúgást elnyomja majd a fegyverropogás?
Miként ünnepel egy bombától kiégett, széttépett lakás,
s az ország, honnan az Isten is elmenekült?
Ott most a hit is csak egy sebesült,
csak egy a sokszáz ártatlan között.
Hatalmasok harcát nyögi a Húsvét,
de harang szól a sírok fölött.

2022. április 10., vasárnap

A szó szólni vágyik

Ha írom, ha olvasom,
ha kimondom vagy elsírom,
ha átkozódva szórom,
vagy könyörgésként mormolom,
ha füledbe suttogom,
futóhomokba rajzolom,
előre átgondolom,
vagy megszüli az alkalom,
ha öröm, vagy ha bánat,
hogyha simogat, ha lázad,
ha ihlet vagy csak látszat,
hogyha nincs vége a mának,
ha őszinte vagy csalfa,
hogyha zsírpecsét van rajta,
ha krétával a falra,
vagy mint refrén szól egy dalba',
nincs nyelv sehol se másik,
hol a szó magával játszik,
s bennem mind szólni vágyik
egész a halálos ágyig.

2022. március 1., kedd

Amikor csönd lesz

Ki menti meg a házakat,
és az utcát, mire rászakadt,
ki vigyázza a tűzcsapot,
hová egy bomba becsapott,
ki védi meg a bokrokat,
mik lángra gyúltak egy perc alatt,
ki óvja a kóbor ebet,
lát el törést és kötöz sebet,

ki üvegez kirakatot, 
ki emlékszik, hogy ki hol lakott,
ki öleli meg a fákat,
mik üszkösen is bátran állnak,
ki üli a csonka padot,
mit golyószóró  átlyuggatott,
ki aszfaltoz, ki fest zebrát,
és ki faragja meg a fejfád,

ki lesz, aki emlékezik,
mikor a nagy csönd elérkezik?

2022. január 25., kedd

Attila szíve

 Messze tűnt évek távolából
is hallani szíved vacogását,
mi megannyi könyv lapjairól
sinusritmusként fodrozódik át.

És belereszketnek a sorok,
retinámba belekarcol a szó,
ahogy sorsod rajtam átcsorog,
majd összeáll, mint út szélén a hó.

És már együtt vacogok veled,
minden fájdalmad átfázik belém,
s látom, amint tonnányi szíved
egy ágon ringatózik könnyedén.

2022. január 9., vasárnap

Színezd ki!

Ha a körülményeid folytán beszűkül az élettered, köréd zárul a város, az utca, a kert, a ház, egyre kontúrosabbnak látod azt az életet, amit köréd rajzolt valami nagyobb erő. Ott van előtted, fehér lapon fekete vonalak a szélrózsa minden irányában. Mikor visszatekintesz, színeket látsz, a harsogó sárgától az élénkzöldön át a mélybíborig, az azúrkéken keresztül a fáradtbarnáig. Látod, ahogy az életed hogy vált világosról sötétre, és ment a sötétből a fény felé, érzékeled a kiáltó vöröset és a lágy púdert, a lilát és a szürkét is.
Ha most a napjaidra tekintesz, feketék és fehérek egymásutánját követi a szemed, a napról napra, hétről hétre megszokott ritmusát. Addig nézed, hogy belefájdul a szemed az egyhangúságba. Gondolsz a sakkra, mennyi kiszámítható, mégis zavarbaejtően okos lépés lehet előtted. Gondolsz a zongora billentyűire, az ötvenkét fehér és harminchat fekete billentyűre és a megszámlálhatatlan dallamra, ami minden, csak nem fekete-fehér. De nem segít. Csak nézed magad előtt a messze futó rajzot, és gondolatban elkezded kiszínezni. Nem tervszerűen, csak ahogy épp a szemed kívánja. A rajz nem a tiéd. Tudod, hogy amiben vagy, azt is megrajzolta már valaki - és az előtted lebegő képet is. Neked csak az a dolgod, hogy kiszínezd. És tudod, hogy csak te színezheted olyanra, amilyet szeretnél. Még nem látod a rajz végét, csak kontúrokat a távolban. De színezel, hogy legyen miért előrébb lépni minden nap, hogy legyen hová függeszteni a tekinteted ahelyett, hogy hátrafelé nézegetsz. Színezel, és nem számít, hogy másnak tetszik-e vagy sem, a saját életedet színezed lépésről lépésre, a beszűkült keretek között is a végtelenségig tágítva a teret.