2018. május 23., szerda

Fruska-hit

Bennem örökké hajnalodik.
Ha rá is száll olykor szívemre az éjjel,
szétszórva pisla csillagait,
nem bír el a felderengő reménnyel.
Hiszen bennem örökké virrad,
s fruska-hittel ugrom át a hegyeket,
ha volt seb, mit lelkembe írtak,
nyoma sincs már, mind régesrég behegedt.
Mert azt üzenik a reggelek,
hogy minden nap elkezdődik valami,
s ha olykor álmokat temetek,
a zuhanást úgyse lehet hallani.

2018. május 6., vasárnap

Anyám rózsái

A régóta  nyelvemre kövült szavakat
szinte lerobbantja az emlékek sava,
hogy nincs, kit kazalnyi virággal köszöntsek,
hogy már az idő foglya az odahaza.

A mécses imbolygó, fáradtsárga színe
tearózsák illatát idézi elém,
s belémmar, hogy az ég ma pont annyira kék,
mint az erek folyói anyám kézfején.

2018. április 21., szombat

Szószegett vers

Mennyit tűnődöm - és oly hiába -,
hogy miért hagynak el időnként a szavak,
s hogy a szó voltaképp csupán lárva,
amíg szárnyat nem aggat rá a gondolat.

Aztán fölrebben, s mire eszmélek,
már nyoma is veszett egy szűk másodpercben -
nem tesz jót az ihletnek az élet,
de néha megírja helyettem a versem.

2018. március 20., kedd

Gábor-nap elé

Szombatra hozd el a tavaszt, édesapám,
hogy neved napjára kiviruljon az ég.
Még a behavazott márciust se bánnám,
ha aznap egy kicsikét veled lehetnék.

Csöndben üldögélnénk az ébredő kertben, 
s a napfény játékát nézném az arcodon. 
Hiábavaló már az „éltessen az Isten”,
de ha eljössz, a tavaszból tudni fogom.

2018. március 18., vasárnap

Urbánus

Ablakok mögé zárva az égbolt.
S míg átúsznak a nappalin a bárányfelhők,
odalent ordítva felbőg
egy narancsszín légkalapács.
Madár rebben, mint furcsa látomás
a betonrengetegben,
hol a kockaházak szigorú geometriáját
csak ritkán töri meg
az ÉLET nyugtalan dinamikája.
Nézem e röptét:
rövid és rutinszerű pálya.
Ahogy errefelé az alkony száll
az óriás üvegkalitkára.

#fotóinspiráció
#fotó: Dudás Ágnes



Csendélet

Könnyű vacsorával vártalak.
A cipót kedvenc pékedtől hoztam,
s mellé nagy, mázas csuporban
tejet altattam neked.
Fényeztem hamvas, kerekded gyümölcsöket,
és bíbort vettem magamra, s kontyot tűztem,
mert te úgy szereted.
Aztán csak hallgattam,
ahogy az óra múlatja
a lassan csorgó perceket.

Tizenegy is elmúlt.
A kenyér szegetlen maradt,
s én az ablaknál állva bámultam
a frissen hullott, szűz havat,
s a bánatot, hogy hiába vártalak, 
mára csendéletté festette
a idő szelíd, nagylelkű piktora.

#fotóinspiráció
#Fotó: Dudás Ágnes




2018. március 11., vasárnap

Az én békém

Az én békém egy tavaszi vasárnap,
mikor semmi dolga nem akad a mának,
s a fagyból eszmélő gyöngéd kikelet
végleg elzavarja kertemből a telet.

Az én békém hű barátom, jó kutyám
ölemben elnyúlva egy esős délután,
mikor a lámpa sárga fénykörében
a jelen egyszerre erős és törékeny.

Az én békém a szó, mi összeköt veled.
Köldökzsinór-szavak törik föl csöndemet.
Az én békém te vagy, s tiéd az érdem,
hogy a vers lett az én legszebb menedékem.