2024. február 23., péntek

Emlékedbe öltözve

A tavaszt idén már nélküled várom,
a kert is nélküled borul majd zöldbe.
Átléptél már egy nyár-ősz-tél határon,
és lelked már a kikeletbe szökne.
 
Egy esztendő szép apránként körbeér,
s most más időszámítás szerint élek.
Emléked, mint nem hervadó falevél,
fogódzik ágába az öröklétnek.
 
Egyszerre vagy itt, ugyanakkor távol.
Az idő is furcsa: sebes, majd lomha,
egyszer fölsegít, máskor meg rám számol,
egyik napom kerek, másik meg csonka.
 
Árnyékként kísér, jön velem hiányod,
de nem felhőzi el maradék életem,
és tudnod kell, hogy bármeddig is vársz ott,
majd emlékedbe öltözve érkezem.

2024. február 18., vasárnap

Alkudozás

Rám találtak a színek a gyászban,
pedig bánatomat úgy vigyáztam,
dédelgettem, akár a gyermeket,
hogy holtadban is szerethesselek.

Köröttem pirosak, sárgák, zöldek,
fekete szívemre ráfestenek,
s ahogy egyre nőnek a rétegek,
én csak jobban és jobban féltelek,

hogy eltűnsz egy nap a színek alatt,
és nem látom többé az arcodat,
nem leszel majd más, csupán egy fénykép,
és elveszel mindörökre végképp.

Hagyjatok, színek, éljek feketén,
alig vagyok még gyászom elején.
Enyém az árnyék, a fény tiétek.
Hagyjátok bennem a sötétséget.

2024. február 14., szerda

Most és mindörökké

Te vagy az én bálintom,
bár nyomokban se hasonlít a neved,
és egyszer se ültük meg
ezt a - lássuk be - butácska ünnepet.
 
Most mégis csupán te jutsz
eszembe, ma minden csak rólad mesél,
és bármit odaadnék,
ha ma kicsit még mellettem lehetnél.
 
Mert százezerszer kéne
elmondanom, de nincs rá több alkalom,
hogy most és mindörökké
te leszel az én angyal-valentinom.

2024. február 6., kedd

Szemfényvesztés

Ne higgy a tavasznak,
ha túl korán érkezik,
a fények megcsalnak,
mint téged az éveid.
Hamis a február,
csak áprilisi tréfa,
tükröd is szimulál,
és te vagy a játéka.
Mintha a nap sütne:
hajadban ezüst szálak,
a lét apró trükkje,
hogy utat adj a mának.

2024. január 26., péntek

Álomhozó

Álmodj velem, hogy lássalak,
mert engem elkerül az álom,
ringass el angyal-karodban
összes féléber éjszakámon.
 
Altasd el csapongó elmém,
űzd el a valóság árnyait,
a rám törő reszketésben
melegítsenek át szárnyaid.
 
Aztán egy éjjel talán én
is veled álmodhatok végre,
lehet, hogy éppen itt lennél,
s kettőnk álma egymásba érne.
 
S folytatódna, mint azelőtt,
nem lenne, csak egyszerű élet:
éjjel-nappal csak álmodnánk,
te szeretnél, s én szeretnélek.

2024. január 17., szerda

Másnap

Azt beszélik a hírek,
hogy csak egy napra kitavaszodik,
hogy március lesz holnap,
kora reggeltől egész hajnalig.
 
Télbe bódult madarak
tátognak majd a tarkopasz fákon,
a torkukra forrt dallam
olyan lesz, mint félbeszakadt álom.
 
Felolvadnak az utcák,
frissen csörgő patakokká lesznek,
s a postaládákból csekk
helyett szerelmeslevelek esnek.
 
Tükörré fényesednek
a tekintetek és az ablakok,
a megrészegült város
pezsgőként vedeli a harmatot.
 
Aztán eljön a másnap,
a tél csúnya fejfájással ébred,
s az egynapos macskajaj
emlékét csak a versem őrzi meg.


2024. január 4., csütörtök

Tűrd gyászomat

 

Talán unod már, hogy még mindig búcsúzom,
hogy a versem éjfekete monológ,
hogy szavaimból süt feléd a fájdalom,
hogy soraim sötét, hideg folyosók,
ahol csak homályos árnyalakok járnak,
mint ősrégi temetőben a lelkek,
hogy túl sok, s agyonnyom téged is bánat,
és nem cipeled velem ezt a terhet.
 
Hidd el, kedves, tudom, neked se könnyű ez,
tudom, hogy furdal a lelkiismeret,
hogy minden könnycseppem téged is megsebez,
hisz csak halálodból nyerek ihletet.
De hogyha elhagytál, hát gyászomat tűrjed,
fogadd el önzésem, jár nekem ennyi,
égesd magadba a neked szánt betűket,
hogy érezd, milyen hiába szeretni.