Ágytól ágyig vergődnek a szerelem
szomorú szemű koldusai,
ajkukon édes alamizsnaként ég
számtalan még el nem csókolt csók.
Társas magányuk néma dübörgését
még síri csendben is hallani,
s úgy sodródnak életük állóvizén,
mint árboctört, süllyedő hajók.
Lopott, szerelmes órák mámorába
mint lázas feledésbe bújnak,
s mohó szenvedélyüket a bűntudat
úgy zabálja fel, akár a rák.
Megkeserednek szájukban a forrón
elsuttogott szerelmes szavak,
míg belülről halódnak, ahogy a téren
a dús lombú, vén, féreg rágta fák.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése