A május, na meg a szerelem

Azt gondoltam, csak buta frázis,
hogy a május meg a szerelem....
Lásd be, ez annyira banális,
mint elakadt tű a lemezen.

Mitől mindig ez a hajcihő?
Na, bumm, kicsit kizöldül a táj!
Meg lesz napfény, meg fodros felhő...
minden csupa kellem, csupa báj.

Aztán jött az a fura tavasz,
magam sem értem, hogy lehetett,
rég nem voltam esetlen kamasz,
de tény, hogy épp májusra esett,

hogy szíven talált az az este,
színház is volt, meg csillagos ég...
Mi más, ha nem a május tette,
hogy úgy csókoltam, mint nagyon rég.

Aztán már mást nem is akartam,
mint Téged, meg sok ilyen estét.
Sodort egy érzés, én meg hagytam,
hadd vigyen magával szerteszét.

Látod, most meg ez van, hogy írok,
akár egy bakfis, úgy verselek.
Pedig vagyunk, mint régi párok,
kik éltek már néhány életet.

És néha még cinikus vagyok,
hogy a május, meg a szerelem...
De ha az ég ugyanúgy ragyog,
lassanként talán már elhiszem.