Mikor a káosz próbál átlátni rajtam,
s nem tudom, ép eszem merre hagytam,
mert túl nagy a kupi az életemben,
pedig már többször is rendbe tettem,
és nem lelek semmit, mert úgy eldugtam,
hisz' minden lyuk mélyén egy újabb lyuk van,
s az összes fiókom kiürítve,
várja, hogy én keltsem új életre,
hiszen elvetélt álmaim mind kiszórtam,
volt köztük bontatlan díszdobozban,
és néhány ing, miket magamra vettem,
nem kellett volna, de úgy kell nekem!
Na és a padlás, hogy ott is mi volt,
hegynyi ígéret, rám is omolt,
meg barátnak hitt ismerősök,
kiket az élet reám lőcsölt,
aztán volt még jóindulat,
több mázsányi, mi tartja a falat,
és lányregény és szépremény,
meg frázisok, hogy „az élet kemény”,
és most csak nézek, hogy mihez fogjak,
seprűre üljek vagy handlét hívjak,
hiszen a „rend a lelke”, meg hadd ne mondjam,
és a versem vége is kifog rajtam,
mert odabent is túl nagy a nyüzsi,
egy gondolat egyre a másikat üti,
és a káosz próbál meg átlátni rajtam,
s nem tudom, ép eszem merre hagytam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése