Kettétört éjjel

Nincsen hiábavalóbb a száraz szemmel
párnába sírt néma haragnál,
mikor álmomból riasztva úgy kelek fel,
mi volna, ha te most nem volnál.

De visz a lábam, félálomban, fél szívvel,
peremén a kettétört éjnek,
aki a Holddal zokog, a Nappal színlel,
fényes tükörben csorba lélek.

*E. S. Claire álnév alatt írtam