Tükörben

Hányszor feküdtem már összetörve,

mint padláson felejtett, repedt, fületlen bögre,

ki senkinek nem hiányzik már.

Mennyit sírtam száz és száz hibámon,

vagy hogy a nagy mozaikból nem hiányzom,

és kikopott belőlem az összes régi nyár,

hisz’ aki fontos, az se kiált értem.

Aztán valahogy mindig, rendre visszatértem,

összezúzott tükörképem apránként kisimult,

s a fényesedő holnapok friss hangjai közt

távolba veszett és elcsitult a múlt.

*
Fotóinspiráció Dudás Ágnes fényképéhez