Sohasem
zárom magamra a lelkem,
hátha
benyitnak merész idegenek,
s olyanok
is, akik ismernek régről,
de
mára szerencsésen kihevertek.
Hátha
benyitnak az elfeledettek,
és
az örökké belémtetováltak,
jönnek,
akikkel biztos semmi dolgom,
s
mások, kikkel majd együtt bontok szárnyat.
Sose
zárom magamra a múltamat,
emlék-vendégektől
lüktet az elmém.
Holnapom
is sarkig tárt kapu, míg én
fent
sétálok a kerítés tetején.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése