A nő, ha ötven

A nő, ha ötven, már borrá érett

benne sok-sok leszüretelt pillanat,

nem fut el, ha szembejön az élet,

megéli még, ami eddig kimaradt.

Nem lázad már mindig, mindenáron,

de karbantartja fakuló szárnyait,

s ha menni kell, megy át száz határon,

hisz’ még ma is merészeket álmodik.

Olykor persze dühös és zaklatott,

mert fogynak a percek, s élni úgy szeret!

Tizenkilencre is húz új lapot,

s a sorstól a küzdőtérre vesz jegyet.

Helyét tudja, s tudja, mi helytelen,

ám szigora bölcs lett, félrenéz, ha kell,

akár kapitány a fedélzeten,

hallgat, meghallgat, s dönt – de már nem perel.

Mert időt vesztegetni nincs idő,

a tervek, álmok a sarkára hágnak.

Aznap, amikor ötven lesz a nő,

csak egyszerűen nekimegy a mának.