Igen, kincsem, egyszer megöl engem is az élet.
Mert ez a rend. De nincs mitől félned,
hisz ott leszek bőröd pórusában,
álmod éjszakai sóhajában,
a szünetben két szívverés között,
ott leszek akkor is, ha máshova költözök'.
Veled veszek majd lélegzetet,
és belőlem nő ki a két kezed,
velem indul új útra a lábad,
bárhol is legyél, én otthon leszek nálad.
És szememmel látod a hajnal fényeit,
alkonyatkor az én hangom andalít,
és ha bántanak, arcodon majd az én könnyem pereg...
Hogy el ne veszíthess, rég elrejtettelek.
Igen, kincsem, az élet egyszer engem is megöl.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése