Elmém sötétkamráját magamra zártam,
nem nyithat rám, csak a kósza gondolat.
Mint fotós, ki vár a bíbor félhomályban,
úgy ülök a törtfehér lámpafény alatt.
Szavak a papíron - lélek a tükörben.
Az ihlet apránként zárt sorokba szédül.
Ezernyi összegyűrt negatív köröttem -
s csak pár kép marad, mi versbe szárad végül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése