Ma, ha az éj elnyeli a sápadt Holdat,
a hajnal fáradtszürke, rút és esélytelen,
s csak távolról pislákoló fény a holnap -
elbotlom olykor még rossz ízű emlékeken.
Mert voltam mélyen, mint beomlott, régi sír,
és álltam magam rakta, nyirkos falak között.
Kertemben csak bogáncs termett, nem gólyahír,
s lépteim alól kifordultak a földrögök.
A reggelek mégis életre leheltek,
pedig nem ébredt mellettem se hit, se remény.
S ha azok az idők ma szívemre vernek,
még megbillenek nyugalmam keskeny peremén.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése