Makadámút

Ha egyszer haragod okán
az ajtót bevágva
örökre elrohansz, mert hiszed, hogy
nincs több érv
és nincs több sansz,
majd nézz végig az együtt töltött
évek tépett országútján,
s lásd,
még égnek a
Neked s nekem gyújtott jelzőtüzek.
Mert van, amit nem örökít meg
számtalan ronggyá írt versesfüzet,
és nem számít se rag, se rím, se ékezet,
hiszen a szó sokszor
kevés,
torz
és
hiteltelen.
De ha végigbukdácsolsz
a porlepte emlékeken,
majd belátod,
a mi utunk se más, mint a másé:
csupa árok,
szakadozott,
elnyűtt makadám.
Ám hajnalban és éjnek idején, esőben és
ha dér ül meg az út két oldalán,
mindig,
örökkön
égnek értünk a fáklyák.