Még bujkál a napfény a fák között,
még megszólít néhány nyári pillanat.
De a homály már belém költözött,
s nem vagyok, csak bedeszkázott kirakat,
világtalan, csúf kandeláber, vagy
hinta egy eldugott, névtelen téren...
A Nap lassan megint magamra hagy,
mint ilyentájt minden átkozott évben,
s én kifakult lélekkel hajszolom
sugaras, gyönyörű emlékeimet...
Majd ellep az ősz, akár a korom,
kínoz, fojtogat, míg végül eltemet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése