Elhagyott állomás. Ma ez vagyok.
Agyam barázdái ásító peronok.
Sikolt a csönd a vágányok között,
szürke por üli meg a néma ütközőt.
Évek füstje kormozza a szívem,
testem lélektelen, kongó váróterem.
Vagyok kiszolgált, fekete vagon,
meg nem írt verseim árnyéka a falon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése