A révült utcákon hömpölyög a hőség,
a város tikkadtan, enerváltan piheg.
Míg június csókja a házfalakba ég,
az aszfalt fölött kínzó lehelet lebeg.
Tűsarkak nyomdokában sikolt a járda,
egy karcsú kémény cserepes szájjal tátog.
A világ az ajtót bár sarkig kitárta,
ráfeszül a forróság, akár a hályog.
A meleg, mint a sűrű piroplasztik,
hatalmas hullámként zúg a városon át.
Az ember ilyenkor templomcsendbe bújik,
s elmotyog magában egy szelíd-szép imát.
Míg az utakon a nyár lávaként hevít,
s izzón lüktet a nap lobogó vére,
a betondzsungel zaját elnyomja a hit,
s a szívekre ejti hűs kezét a béke.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése