Víz viszi

Patyolat reggelem délutánba hajlott,
alig mozdultam, s a nap estébe fakult.
Elszabadult filmszalagként fut a jelen,
a stáblista alá szép zenét fest a múlt.

Az órák számolatlan’ szaladnak velem,
a rám zuhant éjből kirángat a másnap,
megriasztott álmaim új útra kelnek,
elmenőben még odaköszönnek a mának.

S én távolodom, mint a tegnapi felleg,
jött, ledobta terhét, és némán távozott.
Mára elolvadt, s tócsában áll a kedvem,
víz viszi a tavasz reményű holnapot.