Holnap
lesz épp négy éve, hogy elmentél.
Már
nem emlékszem, milyen volt akkor a tél,
hogy
esett, vagy tavaszt hazudott az ég.
Nem
maradt meg más, csak az a mély szakadék.
A
némafilm, ahogy utánad nézek,
s
a görcs, hogy miként lesz a nélküled-élet.
De
te már meglelted a békességet,
magadhoz
ölelted, ki imádott téged.
Hívtad,
hát ment utánad a szerelem.
S
vajon mi lehet annál nagyobb kegyelem,
ha
többé nem fáj senki hiánya sem?
S
mikor lesz, hogy ezt magamnak megengedem?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése