Itt olyan a csönd, mint a méz,
míg olvasok, reám csorog,
s még a napfény is úgy becéz,
mint kisbárányt a pásztorok.
Balról a Láz-tető ölel,
emitt henyél a Nagymező,
s a hatalmas ég oly közel,
hogy lábujjról elérhető.
Harang szól, de oly szelíden,
mint ki féli, hangja bánthat,
s itt a bajt úgy elveszítem,
akár gyöngyeit a bánat.
Ismerős az út alattam,
rokon a táj, e szép vidék,
úgy jöttem, hogy ott maradtam,
hisz’ itthon vagyok voltaképp.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése