Az őrült

- Szépírói kurzus, házi feladat: Petőfi Az őrült c. verse mintájára írj verset -

Végre. Végre nyugtom van tőletek. 
Istenverte bolondok, gajdoló, nyálcsorgató, 
fogvicsorgató mamlaszok. 
Hánynom kell a vegytiszta köpenyetek 
mögé bújtatott mocsoktól. 
Idióták, ide nem tudtok követni. Lenyeltem a kulcsot. 
Erre mit léptek, féleszűek? 
Röhögjetek csak, kukkoljátok a seggem, 
tisztára is nyalhatjátok, 
és várhattok időtlen időkig, hogy majd 
megszülöm nektek. 
Nyehehehe! 
Gyűlöletem sava feloldja a rezet. 
De ha akarom, mint újkori alkimista, 
aranytojást tojó tyúkotok leszek. 
Mutogathattok, mint ti tetszelegtek 
önnön majomketrecetekben, 
de tőlem ugyan semmit meg nem kaptok. 
Pedig tudom, ha lehetne, meglékelnétek az agyamat is, 
hogy szeletekre bontva vizsgálgassátok, 
ki-ki hazavinné, s bepanírozná hétvégére a családnak. 
Barmok! Belőlem nem zabáltok! 
Dörömböljetek csak, hadd halljam kétségbeesett 
vergődésetek, sírjatok, hogy kint rekedtetek, 
tapasszátok fületeket a falra, 
hallgassátok vérfagyasztó sikoltásaim! 
Azt hiszitek, félek tőletek? Nyápicok! 
Addig jó nektek, míg sarkig nem tárom az ajtót, 
hogy bedőljetek lábam elé, 
és vinnyogva nyaljátok a cipőm talpát.

Szánlak titeket, sápadt, sztetoszkópos ördögök. 
Azt gondoljátok, uralhatjátok az elmém. 
De látom lesajnáló tekintetetekben a félreérthetetlen cézárt. 
Felgyújtanátok, ha lenne hozzá bátorságotok, 
visongva röhögnétek, ahogy 
fáklyaként rohanok végeérhetetlen folyosóitokon. 
Hát, egy szart! 
Majd én megmutatom nektek a tüzet! 
Védjétek csak a seggeteket, mert mindenütt lesek rátok, 
kibiztosított szerkezeteim csak a megfelelő 
pillanatra várnak. 
Én itt bent, csempeváramban, 
meszelt falú kastélyszobámban ráérek, ej, de ráérek. 
Nekem nem sürgős, én nem rohanok sehova. 
Lássátok be, ti sürgölődtök, forgolódtok köröttem, 
kacska kezetekkel-lábatokkal kapkodtok felém, 
de hiába. Ki vagytok röhögve!

Most ledőlök, elég volt mára belőletek. 
Hűs a párna és jól szigetel, 
úgyse hallom őrült sivalkodásotokat. 
Jobb, ha feladjátok, s elkotródtok ajtóm elől. 
Ide ti be nem jöttök, 
fel nem koncoltok, 
ki nem zsigereltek, 
el nem pusztítotok, 
szét nem szaggattok, 
fel nem zabáltok, 
fehérköpenyes madárijesztők. 
Kuss legyen odakint! 
Nem hallom tőletek a gondolataim.