Nyolc sor a mulandóságról

Kopogok a tavasz élénkzöld kapuján,
kivirágzik kezem alatt a hűs kilincs.
Belépek, ver a szívem boldog-szaporán,
s lám, a nyár fogad - kikeletnek nyoma sincs.

Barack és cseresznye hullik az ölembe,
s mire lecsorog államon, az ősz elér,
fut a táj utánam, rőt avar a leple,
s homlokára csöndben glóriát fon a dér.