Alig volt tizenhat éppen, mikor egy részeg hajnalon
bőre alá nyomta a tűt. Ez volt az első alkalom.
Aztán csak teltek az évek, a szülői házból dőlt a lé.
Jutott anyagra, és már nem járt haza, csak reggel felé.
Szórta a pénzt, míg volt miből, aztán már kellett egy férfi.
Na jó, nem egy, néha több is, aki majd hazakíséri.
Dolgozott bárban. Énekelt. Füstös hangján jól szólt a blues.
Whiskyt rendelt, ha meghívták, s jól állt neki az égkék blúz.
Sokat nem aludt, úgy vélte, ahhoz túl rövid az élet.
Az árok a szeme alatt viszont egyre feketébb lett.
Volt szerelem is, na persze, olyan igazi halálos.
Egy nap feltűnt egy feleség. Neki meg szűk lett a város.
Továbbállt, és énekelt. És bár szexi volt a hangja,
már nem állt rajta úgy a blúz, ha csábosan nyitva hagyta.
S a szöveg se stimmelt mindig, és néha sok volt a whisky.
Aztán egy napon úgy esett, hogy nem tapsolt neki senki.
Egy józan estén felhívta az anyját - elakadt a szava.
"Rég láttalak, kicsim." S ő szólt: "Már úton vagyok, mama."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése