Próbálok hinni a mában.
A holnapban és a holnaputánban.
Próbálom hinni, hogy
hogy sok évnyi nyár érik még a Napban,
hogy az átvirrasztott éjeken
csillagot is lehet nézni,
s a végtelenbe küldött sóhaj
a tiéd utoléri.
Próbálok hinni a csendben,
hogy valami szép épül tőle bennem,
talán egy vers, talán egy dal,
amit még nem vittél magaddal.
Pedig a tiéd volt minden, ami az enyém,
kezedben reszkető kezem
közös életünk leghidegebb telén,
vagy az első könnyem,
amit te okoztál és letöröltem.
És a szavak, amik miattad
szerettek meg engem,
s akkor is szeretnek,
ha épp nincs mit bennem.
Próbálok úgy írni, mintha volnál,
hátha születik hozzád
valami szívhez szóló,
gyönyörű zsoltár, ami visszahoz,
egy könyörgés, ami rádöbbent,
hogy én még itt vagyok!
Csak tévedés volt, tudom,
hogy itt felejtettél...
mert kell, hogy több legyek
puszta emlékezetnél.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése