2020. február 6., csütörtök

Szelíd és könnyed

Hazafelé tartottam, éjszaka volt.
A Gellért-hegy felett hetykén ült a Hold,
s míg a hetes busz zötykölt át a hídon,
azon tűnődtem, hogy meg kéne írnom.
És ébresztgettem magamban a csöndet,
vers lesz majd, szelíd, szellemes és könnyed,
mint ki fölött mindig tiszta az égbolt,
pont ilyen fénylő, csillagokkal gombolt.
De most nem jöttek a számra szép szavak,
mind szikárak voltak és csontosak,
és megborzongtam ott, az éji hetesen:
a vers úgy ismer, ahogyan még te sem.
Az éjjel köröttem megsűrűsödött.
Dühöt szűrtem át a fogaim között,
s mint delíriumba ájult részegek,
hol Istent gyaláztam, hol a végzetet,
hogy vad haragom majd ne téged érjen,
s mit rád mért a sors, ha lehet, túléljem,
és bár kertünkből nem tűnnek a varjak,
én csak szelíd, s könnyed szavakat írjak.
Elringatott a busz, s te elringtál bennem.
Tudtam, hogy már rég otthon kéne lennem,
s hogy majd könnyed leszek veled és szelíd.
Úgy hintázott, szinte átfordult a híd.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése