Mi jár vajon a fejedben? Mivel biztatod
magad, mikor az este föléd lebben?
Hogy úgyis eljön megint a reggel,
és úgyis jó neked, ha minden tökéletlen?
Miféle remények élnek tebenned?
Elég az, hogy minden nap fel kell kelned,
és egyszerűen csak lenned KELL?
A létezés vágya az, ami belőled még kiragyog?
Én erőm teljében is sokszor erőtlen vagyok,
mint aki óriás hegyeket cipel a vállán.
Belőled kéne hitet nyernem talán,
hogy elhiggyem, az élniakarás pont elég.
Emlékszem, valami ilyesmiért szerettem beléd,
mert olyan voltál, akár a gőzgép, erős és eleven,
nem csupán egy kórkép, egykori önmagad árnya.
Minél nagyobb köröttünk a csönd,
szívemben annál nagyobb a lárma.
Milyen méltatlanná vált szerepére
az egykori szerelem.
S mivé vált a hűségem, ha csak a tisztesség
és az együttérzés tartja fenn?
Férfibeteg, ápolónő. Ennyi maradt.
A maradék időre csak ennyi jár.
Hiába örök optimizmusom,
neked és nekem többé már nem lesz
félig tele a pohár.
*
E. S. Claire álnéven tettem közzé másutt
*
E. S. Claire álnéven tettem közzé másutt
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése