Szököm a nyárral

Aznap, mikor a legutolsó nyári
nap is behúzza maga mögött az ajtót,
s földre hullnak az első érett diók,
kedvem volna az őszre rákiabálni:

fuss tovább, te janus arc, te ős-csaló!
Hiába öltesz bíbort, s bújsz óaranyba,
hasztalan-szép szőnyeg a bokrok alja –
te tolvaj vagy és a legnagyobb naplopó.

A forduló föld mint vert kutya szűköl,
s szorítja magához a türannosz időt.
Tavasz volt tegnap, május tegnapelőtt,
hát, szököm a nyárral a múlás elől.