Nem az elviselhetetlen a halálban,
hogy a hívott szám többé nem kapcsolható,
hogy emlékeim tava jégbe fagyott tó,
hogy konganak a félbe maradt mondatok,
hogy bánt a tény, hogy nélkülük is jól vagyok,
hogy torz és üres az oly szeretett környék,
hogy a csend köszönne, hogyha beköszönnék,
hogy most értem csak meg a „nincs” jelentését,
hogy hozzájuk többé nem lehetek gyöngéd,
hogy elkésett közhely az összes bocsánat,
hogy fényképről nézem apámat, anyámat,
hogy minden napomnak része lett a hiány,
hogy magukkal vitték összes konok hibám,
hogy elvétett szavaim bebábozódtak,
hogy verseim nekik odaátra szólnak …
A halálban mindez nem kibírhatatlan.
De szerettek. S más már nem szerethet jobban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése