Üzenet sípszó után

Vagyok. Általad lettem. Úgy illene hát, 
hogy a meddő, elpislogott könnycseppeken 
ne csak hébe-hóba fürösszelek át.

Veled kéne gondolnom e forró nyárban, 
vagy emléked ölelve reszketnem kéne, 
épp úgy, ahogy a halálodban fáztam.

Mit ér a ködkép, mi átszalad a percen, 
s Téged felidézve fájón torkon ragad? 
Mit ér e délibáb a nélküledben?

Mit ér a gyötrő-zajgó lelkiismeret, 
arcod villanása reggel, tükrömön át? 
S onnan tudod-e, itt téged ki szeret?