Október
legközepén, mikor
kigyúl
a szép lampionvirág,
az
ősz óarannyal antikol,
és
vetkeznek az erdei fák,
ködszoknyáját
földre eresztve
reszket
ezer napsütötte térd,
s boldogan
meghalna bármelyik
egyetlen
csenevész tavaszért.
Esők
esnek még fölfelé is,
az
ég önmagára visszahull,
s az
ősz, e szívós neurózis
csak
bajnak szegődik társamul.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése