Lám, ez a tél is megkeményítette
globálisan felmelegedett szívét,
s a város szikár, üvegrideg testén
pattanásig feszül a zúzmara-vért.
Akár ha harcba menne, olyan az ég:
odafönt szuronyos, sötét regiment.
A Dunára úgy könyököl rá a köd,
mint kocsmapultra a zárórai csend.
És én kandallót építek magamban,
párkányán apró, vérlángú mécsesek.
Az idő lágy plédjét elé terítem -
ott várom ki, míg tavaszra ébredek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése