támolygok, ahogy rám zuhan az ég kéklő vére,
s míg szokja szemem az arany kikelet-lobogást,
lelkemhez bújik a fény egy hosszú ölelésre.
Májusok emlékét viszi a vérem robogva,
s bolonddá tesz jó előre a kócos április,
ahogy Napot a tél orvul az égről lelopja,
a tavasz újra és újra elrabol engem is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése