Látomás

Megfürdöm a Holdsugár dalában,
csillagfénybe törlöm arcomat.
Egyedül a sötét, illatos éjben
a valóság csak elfutó pillanat.
Álomból szőtt falak között
rohannak el leheletnyi évek,
árny surran be ablakomon,
ijedten remeg itt legbelül a lélek.
Távol még a hajnal reménye,
az idő csak egy elsuhanó csoda,
magam vagyok tűz, víz, levegő,
szívemben a szeretet atomsivataga.
Közel a nap, mikor eltűnik hitem,
s darabokra hullik a nyugalmam.
Szikrázó homokot hord a szél,
majd köveket tesz le az ajtóban.
Sóhajt a Föld - röpke csend
a torkon akadt szóban.