Még fel sem ocsúdunk 2019 szilveszteréből, de már valami fura járványról szólnak a hírek. Meg a kínaiakról. Tudjuk, sárga veszedelem, sokan vannak, minden kici-ócó. Hát, ez nagy és drága. Az egész világnak rámegy a gatyája. De legalább van home office. Még a bebetonozott közigazgatásban is! Aztán kényszerszabi. A négy fal között. De utazhatunk feszt a NatGeo-val. Szebbnél szebb tájak, és legalább addig se hagyjuk ott semmilyen lábnyomunkat. Meg a szemetünket se. Nicsak, ez is egy pozitívum. Budapest is üres. Marslakó vagyok az ezerszer látott, mégis tök fura, néptelen Budai Várban. Az utcán maszkosok. Ők is furák. Na, én aztán biztos nem. Viseld! Ne viseld! Viseld el! Viselkedj, igazodj! Igazold, hogy nem vagy covidos. Nyár. Legalább a nap süt, ehhez nem kell utazni se. Kiderült, hogy lehet létezni fesztiválok nélkül. Őrület. Kici-ócó koncert félházzal, kicsit több alkohollal, azt nem szereti a vírus. Még jó, hogy nincs piálási tilalom (bocs, ez lopott szöveg). Ősz. Durvul a helyzet. Már nem fura a maszk. Sőt, tök menő. Szemüvegeseknek kevésbé. Színház maszkban. Aztán sehogy. Éljen az online világ: mackónaciban nézzük a Machbetet. Este nyolc után senki sehova – irigyeljük az igazoltan munkából hazatérő renitenseket, ők tudják, milyen üres 4-es/6-ossal utazni. Gizdák. Jön a karácsony. Ezt mondjuk már évek óta online nyomom – a franc se verekszik a tömegben. Igaz, most nincs tömeg sehol. Újabb előny. De a karácsony az jön. Távolságtartunk ezerrel. Van, aki fél, van, aki azt mondja, félt valakit, van, akinek ez jó ok arra, hogy nem kell a nem kívánt rokonnal talizni. Én szomorkodom – eddig csak az „igazoltan” távollevők hiányát kellett elviselni. Élőket még sose gyászoltam. Hát, ez egy ilyen hülye év volt. És sok jót nem ígérnek a Vének 2021-re se. Ja, igen. Jön a vakcina. Hát, kinek a pap, kinek meg jó az immunrendszere. Még hátra van az évről évre túlhypolt szilveszter, mert ez a 365 napból az egyetlen, amikor jól érezheted magad. Ugye, hogy ugye. Ja, amúgy is home office lesz aznap is. Munkaidőben meg nem iszunk. De legalább a másnap más. Mert munkaszüneti nap, még home office-ban is. Mindent összevetve: iszonyat rossz memóriám ellenére 2020-ra biztos mindig emlékezni fogok, mert idén ért a legtöbb olyan benyomás, ami azt igazolja, hogy ha vannak barátaid, nem kell sok, csak az a néhány igazi, akkor tök mindegy, milyen évet írnak, nem számít, hogy mi dől rád a hírekből: velük minden jobb. Nekem a távolságtartás ellenére is róluk szólt ez az év.
2020. december 25., péntek
2020. december 22., kedd
Profán karácsonyi imádság, 2020.
a kétkedők szívében, vagy a remény
fénylő, távoli ablakaiban,
add meg nekünk a megnyugvást,
kik egyként szenvedjük meg a hiányt.
kiket már rég emlékek zárványába
rejtettél, s csak felhők ködén át
láthatjuk fel-felderengő mosolyuk.
És add meg, hogy hús-vér szeretteink,
kiket a félelem és szorongás angyalai
vesznek körbe, lássanak túl
a féltés gigantikus másfél méterén,
és úgy szeressék egymást, hogy falakon,
utcákon, városokon át is eljusson
az érzés: gondolok Rád.
a felhorgadó acsarkodásokat,
a buta és hiábavaló sértettségeket,
a kimondott és ki nem mondott szavakat,
a félreértések okozta bánatot,
s add, hogy az ünnep elmossa bennünk
e félresikerült év minden fájó
és bosszantó keservét -
s talán mi is megbocsátunk majd
önmagunknak.
áldd meg elfuserált karácsonyunkat,
s elmaradt, rég vágyott öleléseinket
angyalaink gondjára bízva
tartsd össze ezt a zavarodott,
szertehulló világot.
2020. december 14., hétfő
Adventi elégia
Nehéz várakozni
veszteségekkel a szívedben.
Várni a
karácsonyt, az első havat,
ahogy a
párkányodra lebben,
majd másnapra
tűnik, mintha sose lett volna.
De a hiány sosem
olvad el teljesen,
lelkedet újra
és újra jeges kéregbe vonja.
Nem várom hát a
karácsonyt,
a karácsony
mégis vár engem.
És őket is
várja, akik itt élnek bennem,
hogy ott
álljunk mind abban a szép,
meghitt
pillanatban,
mint azon az
utolsó ünnepen,
mikor még
ketten hívtak így: gyermekem.
Nehéz a
várakozás, ha többé
nem szólít
senki a neveden.
2020. november 18., szerda
Szentencia az anyaságról
hirtelen felnősz, mint ki eddig csak toporgott,
hisz heggyé gyűrődik benned az akarat, hogy
szívszakadva is maradjon neki mosolyod.
2020. október 29., csütörtök
Nézőpont borúlátóknak
ajtó keret nélkül, ablaktalan házak,
óra, miről a kismutató elveszett,
vagy színész, kinek nem osztanak szerepet,
paletta, ahonnan hiányzik a sárga,
egy templom, mihez semmilyen út nem vezet,
eltitkolt érzés, át nem adott üzenet,
remény, ami nem éri meg a holnapot,
ősi kincs, amit soha senki nem keres…
Mind hiányos. De hiánynak tökéletes.
2020. október 20., kedd
Megoldom
ami írva volt nekem.
Hát, csak tessék, jöjjön,
amihez tényleg van közöm.
Azt ölembe ültetem,
etetem, itatom,
ha fázik, betakarom.
„Megoldom”, hogyha kérdik.
De mihez közöm nincs,
annak ott van a kilincs.
Nem mind gond, ami fénylik.
2020. október 16., péntek
Őzek a városban
fák alatt harsogó zöld a szőnyeg.
Azt várná az ember, hogy a város
közepén megjelennek az őzek,
és szelíden, ahogy a szeptember
veszi karjába a múló nyarat,
megállva az út egyik oldalán,
foguk itt még harsány füvet harap,
aztán lassan átlépve az őszbe
a Nap még megfesti lágy szőrüket,
s hogy az égen ordas felhők nőnek,
a nyár, mint megriadt őz, elüget.
2020. október 5., hétfő
Ötödik évszak
össze nem téveszthető illata.
Mint hosszú idő után a háznak,
hova nagyon rég nem tértél haza,
a morzsának tett szikkadt kenyeret
s a kávéba mártott kockacukrot -
pedig teázol, s üresen szereted.
és frisse a napra tett damasztnak,
s az orrodba bújt fülledt éjszakák
gyöngéden a nyakadba harapnak.
hajadban elsárgult falevelek,
s a közeledő november felől
fojtogató kanálisbűz lebeg.
azért én mégse félem a halált,
hiszen az csak egy ötödik évszak,
amit az Isten egyszer kitalált.
2020. október 4., vasárnap
Párhuzamos világ
Ti ott fent, mai,
modern Parnasszus-lakók,
létezik lentebb
egy párhuzamos világ,
hol százak,
ezrek írnak ma is Altatót,
s talán ti sem
vagytok mind József Attilák.
ki szátokból szavakat
szeretne csenni,
s bár vagytok a
nemzet száz tollforgatója,
senki se akar
itt kezetekből enni.
szürkehályoga szemetekről
leszakad,
belátjátok, fent
is van muhar és dudva,
míg sok szépség
hervad a lábatok alatt.
2020. szeptember 27., vasárnap
Indián nyár
mikor a muskátlikat sem locsolom már,
s engedem, hogy halványuló fodraikat
borsárgára aszalja az indián nyár.
mementóként ott hagyom a bús teraszon,
s a szél hordta, körém gyűlt falevelekből
a jövő nyarat előre összerakom.
2020. szeptember 16., szerda
Depó
szánom-bánom depónak,
ahová a kimondatlan
bocsánatok rakódnak,
valahol biztos lehet egy
neharagudj lerakat,
ahol összegyűlik mindaz,
mi a torkunkban akad,
mert belőlem lassan elfogy
az annyirasajnálom,
s kell egy hely, ahol titokban
szavaim megbocsátom.
2020. augusztus 29., szombat
Kitakart szív
A gyöngéd nyári esték
nyugalmához
nincsen semmi fogható.
Talán csak egy forró
fürdő
hideg, november végi
nap után,
vagy mikor egy
váratlanul jött
kedvességtől csak
állsz bután,
furcsa, befelé forduló
mosollyal az ajkadon.
Mint ma este, mikor a
Hold itt ül
a kert fölött, szinte
a vállamon,
és Naptól elcsent
fénye
kitakarta kicsit nekem
a szívedet.
Azt mondtad – és
tekinteted egy pillanatra
újra kifényesedett –,
hogy végtelen hála,
amit érzel, és
kapaszkodtál kezembe
azzal a két, egykor
erős, férfias kézzel,
de mintha csak
gyermekem volnál,
apró és törékeny…
És elfutotta arcomat a
szégyen,
mert tudom, milyen
kevés a türelem bennem,
hogy hányszor kéne
jobbnak, erősebbnek
lennem, s hogy te
ugyanezt tennéd,
csak nálamnál
ezerszer, százezerszer jobban,
jobb lennél, mint én
valaha is…,
amilyen jó én sohase
voltam.
De augusztus van, egy
csillag épp
az elmúlásba lobban,
s szavaid nyomán a
béke úgy hullik rám,
mint költőre az ihlet
hosszú
és rímsivár hónapok
után.
2020. augusztus 16., vasárnap
Elmélet a költők működéséről
Mint minden és mindenki,
talán az ihlet is a boldogságot keresi,
az örömöt és a derűt, a tisztát és egyszerűt -
s menekül onnan, hol mindig csak keserűségre lel.
Egy darabig nógatja a szívet, biztatja a lelket,
ám ha egyik se felel, tovább nem erőlködik.
A boldogtalanság, akár hamutálban
félig elnyomott csikk,
megfojtja maga körül a levegőt.
Úgy vélem, ha szeretnék megtudni a költők,
vajon fájdalom nélkül is működnek-e,
rá kellene szokniuk a boldogságra.
2020. augusztus 10., hétfő
Spontán dal vonattal
Vonatból a
táj, akár sebtében rajzolt kép,
egy másik ablakból talán egész más vidék,
mert úgy suhannak el a bokrok és a házak,
hogy nem látsz belőlük, csak villanásnyi árnyat.
És
elfeledteti, hogy te vagy, aki elmegy,
hisz a töltés menti fák visszafelé mennek.
Csak az állomásokon áll helyre a rendszer,
de hiszed, hogy a táj veled megy majd egyszer.
Keserű vers rímínség idején
csobogó rímpatakok, a semmit kísérő partokról
csak a port verik fel a hirtelen támadt viharok,
s medréig kiapadt lelkemet nem ébreszti fel
a kiszakadt felhőkből aláömlő langymeleg zuhogás.
Csak bűzös szavakat bugyognak fel
a fuldokló kanálisok, s a könnyű nyári záporok
sem enyhítik a hiányérzetet, mit a szavak
kínzó ínsége okoz.
Úgy hiszem, a költészet mindenkit kiszipolyoz,
kinek az életre a vers a gyógyír,
s hogy a líra mindannyiunkba zsigerig beleír,
kinek haragra, fájdalomra ez az egyetlen,
mindent feloldó balzsam.
Szőnyegen innen és túl
Már tettél
eleget az asztalra,
és taknyos kölyök se vagy már régen,
mégis örökösen számonkérnek,
ne gondolkozz, te csak állj sorba szépen.
S eljön az a kor, mikor nem akarsz
többé már a szőnyeg szélén állni,
mikor már nem engeded magadnak
hogy erőből, pozícióból bárki…
De hülyén hallgatsz és meghunyászkodsz,
mert hát, abban a korban vagy tényleg,
és akkor megírod egy béna versben,
végül is az önérzet a lényeg.
2020. június 25., csütörtök
Útiterv
hogy szabira menjek, úgy egy hónapra
az életemből. Vagy kettőre.
Bédekker se kéne,
csupán egy jegy, csak oda, egy főre -
a hazaút tervezése ráér.
Hogy mi a terv? Mit a gondolatom átér.
ahol egy hetet pont ellehetek,
mielőtt átugrom az Oldjátok Meg Nélkülem
kies vidékére, olyan két hétre.
Aztán jöhetne Nem Vagyok Cseléd városa,
rögtön Ápolónő Se Akartam Lenni falu mellett.
Ezeken is eltöltenék egy-egy hetet.
Még meglátogatnám Anyád Vagyok, Fiam,
Nem A Haverod tartományt,
aztán csak mennék toronyiránt,
mert azt mondják, Engedd Ki A Gőzt városa
épp arra van.
s szívemet is elhagyták a gondok,
mielőtt elunnám magam,
visszatérnék, hogy ne legyek
ilyen szörnyen haszontalan.
2020. június 14., vasárnap
Szent Iván hava
2020. május 31., vasárnap
Hová a könny kacagni jár
2020. május 12., kedd
Lóci verset ír – Szabó Lőrinc inverz
egyszerre csak abbahagyja.” -
2020. május 9., szombat
Kutya örökbe
Vegyél egy kutyát. Vagy fogadj örökbe.
Egy vánnyadt keverék is megteszi,
vagy egy poszttraumatikus harci eb,
ki hű hallgatóságát keresi
egy megértő és néma kutyacsajban,
vagy csak lepisili épp a bokád,
vagy mint egy árnyék, nyomodba szegődik,
csak az a fontos, hogy legyen kutyád.
Lehet sötét, mint a sátán kutyája,
csak foga virítson, akár a hó.
Akárhogy számolom az egyszeregyet:
kutya nélkül rossz, kutyával meg jó.
Mert nyár jön mindjárt, hülye hőség,
mi lesz veled, ha nincs ebed?
Ki bújik melléd az árnyékban,
veled a nyárban ki gebed?
Ki ébreszt hajnali kettőkor,
(a Hold talán épp teli)?
Ki dugja fejét tenyeredbe,
mert a simit megérdemli?
Ki ugatja a láthatatlant,
bárakárkitől ki véd meg?
Ki néz még rád úgy rajta kívül,
vagy úgy ki imád még téged?
Legyen egy kutyád. Míg békén olvasol,
puhán lábfejedre ejti fejét,
vagy ha elmélyülten épp egy verset írsz,
rímeidet ő nem zilálja szét.
Tekintetében bármikor elveszhetsz,
örömödben társ, bánatodra ír.
Tanulj tőle szeretni és csak adni,
kettőtök helyett is mindent kibír.
*
(Kiss Judit Ágnes: Macska télire c. versének átirata)
2020. május 3., vasárnap
Sovány vigasz
2020. április 28., kedd
Hiába nyíló orgonák
és a hiába nyílt orgonavirágok talán végre megértik,
illatukat semmilyen szél nem viszi az égig,
s a hiába elsírt könnyek elixírje nem segít
az időbe dermedt édesanyákon.
monokróm fotóba zárta az örök álom,
s az egymás felé induló lábak ott maradtak,
abban az utolsó előtti, májusi pillanatban,
hol úgy imbolyognak az emlékek peremén,
mintha létezne az a következő lépés.
hogy csupán illúzió a feledés,
és a hiány hiába nyíló orgonáit
évről évre újrafakasztja a tavasz.
2020. április 20., hétfő
Könyvespolc-vers
2020. április 19., vasárnap
Szűk és tágas
nyárfaszösz-csillagokat sodor a szél.
Háztetőmön kel és fekszik a Nap,
a Tejútrendszer a kertkapumig ér.
Egyszerre lett szűk és tágas a tér,
vesztegzárkám ajtaján ki-be járok.
Házam a város, kertem a világ.
Lelkem akár a Mariana-árok.
Tizenegy kilométer mélységből,
szabadtüdősen úsznak fel a versek.
Monitoromon átcsap egy hullám,
s négy fal között is messzire tekergek.
2020. április 17., péntek
Karanténcsend
2020. április 2., csütörtök
Egy amatőr költő fejfájára
E filléres fejfába vésve ama tőr,
mi hatalmas szívét oly lágyan járta át,
költőnek álmodta magát egy amatőr,
s most alulról szagolja a poétikát.
Vesztegzár
2020. március 21., szombat
Háladal azokért, akik nem bújhatnak el
2020. március 7., szombat
Pánik
Tartok ettől-attól:
hogy kedvenc tükröm leesik a falról,
vagy hogy két fészbúk-poszt között
odaég a nagy gonddal készített aprósütemény.
Tudom, rajta ülünk a Föld tüdején,
és pont úgy fuldoklik,
mint pánikbeteg a rohama idején.
Engem nem riaszt, ha a villamoson
kettővel többet tüsszent valaki,
s az sem, ha a frissen mosott autókat
a messziről jött vörös, sivatagi homok ellepi.
Az sem aggaszt, ha angol tudósok
az évszázad meteoritját vizionálják,
s nem izgat, ha elfogy a boltból a liszt vagy a mák,
és hidegen hagy az úgynevezett "nyugtalanító hírek" érkezése.
A médiabombák robbanása miatt én biztos
nem teszem az olvasmányom félre,
és a szalagcímekben is
csak a helyesírási hibákra kapom fel a fejemet.
Ám, hogy egy nap elkopik elmémben a gondolat,
ellenem fordulnak a szeretett szavak,
s írásra görbült ujjaim alatt nem születnek,
csak néma és világtalan szpészek,
ettől tényleg lever a víz.
Igen, ettől tényleg rettegek.
2020. február 29., szombat
Kivonatos életrajz
a WHO szerint még középkorú,
egy férj, egy fiúgyermek, és párszáz vers,
de egyikért se jár babérkoszorú.
bár az asztalra már tettem eleget,
soha nem vezettem bakancslistát, csak
engedem, hogy a napok meglepjenek.
de eddig minden gödörből kimásztam,
s ha egy egyszer mégse jönne el a reggel,
két kötetnyi rím megmarad utánam.
2020. február 23., vasárnap
Félig tele
*
E. S. Claire álnéven tettem közzé másutt
2020. február 14., péntek
Ha gondolod, a tiéd
alkalom híján ’csak úgy’, neked.
Környezettudatos lévén
nem vontam rá színes papírtömeget,
nem fityeg rajta szalag,
s masnit se kötöttem rá dísznek -
csak szavak vannak sorról sorra fűzve,
és ráadásnak ilyen-olyan rímek.
hogy fényt hozzon a méla februárba,
hiszen látod, a tavasz már feléd tárja
vékonyka sugárkarjait.
Hogy elfeledd szürkébb napjaid,
írtam bele pénteket, szombatot,
a hétfőt biz’ kihagytam,
de lett benne párna, kávé
és puha, ágymeleg paplan,
sőt, még egy üveg rozét is
elrejtettem két sor között,
hogy a tested is derűvel legyen öntözött.
S ha mindez nem lenne elég,
tortát sütöttem bele,
rajta egész tonnányi étcsokireszelék
és tejszín, épp csak egy lehelet.
nem tudom, tetszik-e (lehet, túl dagályos,
és lehetne jóval nyersebb),
de ha gondolod, a tiéd.
kinél a szavak hazatalálnak.
2020. február 6., csütörtök
Szelíd és könnyed
A Gellért-hegy felett hetykén ült a Hold,
s míg a hetes busz zötykölt át a hídon,
azon tűnődtem, hogy meg kéne írnom.
vers lesz majd, szelíd, szellemes és könnyed,
mint ki fölött mindig tiszta az égbolt,
pont ilyen fénylő, csillagokkal gombolt.
mind szikárak voltak és csontosak,
és megborzongtam ott, az éji hetesen:
a vers úgy ismer, ahogyan még te sem.
Dühöt szűrtem át a fogaim között,
s mint delíriumba ájult részegek,
hol Istent gyaláztam, hol a végzetet,
s mit rád mért a sors, ha lehet, túléljem,
és bár kertünkből nem tűnnek a varjak,
én csak szelíd, s könnyed szavakat írjak.
Tudtam, hogy már rég otthon kéne lennem,
s hogy majd könnyed leszek veled és szelíd.
Úgy hintázott, szinte átfordult a híd.
2020. január 27., hétfő
Januári anziksz
hirtelen tűnnek el az örömtelen szürkék,
s a sötétségbe borult szobák éhesen
harapják az utcalámpák vajsárga fényét.
A város kiragyog a koszlott tél alól.
S míg megébrednek az egyenpanel-ablakok,
a Duna tükrében tetszelgő hídjaink
olykor lelopnak az égről egy-egy csillagot.
Szembeszomszédjára licitálva kincsét,
a budai rakpart akár egy feszülő gyöngysor,
ezredszer is fogva tart, ahogy a forgalom
füzére lustán és ciklikusan araszol.
Ahogy telnek az órák, a templomtornyok
tartják - majd elejtik a vastagodó ködöt,
s a házakra omló reggel nyirkos, nehéz
fregoliként lóg a téli Budapest fölött.