Mikor leszek néni?

Mikor leszek én is néni?

Majd ha az ellenőr a bérletemet már el se kéri?

Vagy elkezdek magamban beszélni?

Ha karácsonyra mamuszt kapok,

vagy ha a buszon a fiatalok szó nélkül

átadják a helyüket?

Vagy ha ordítanak, én meg visszaordítok

hogy „HALLOTTAMNEMVAGYOKSÜKET”?

Mi lesz, ha rám szólnak egy rock-koncerten:

mamika, a temető a másik irányban!?

És ha farmert akarok majd venni,

az eladó megkérdezi, hány éves unokám van?!

De tényleg, mi lesz, ha észre se veszem,

hogy idő közben elment az eszem,

honnan fogom tudni, hogy megöregedtem

teljesen és végérvényesen?

Mikor leszek én is néni?!

Amikor a tegnapot már nem tudom visszaidézni?

Vagy ezredszer is, újra és újra

ugyanazt elmesélem,

és a csajos napot az SZTK-ba szervezem?

Ha azt se tudom majd, tél van vagy tavasz?

És ha verset írok az öregedésről,

az vajon már az?

Harmatgyenge

Gyönge vagyok, mint fű a hó alatt,
még a láz sem ütött bennem tanyát.
Az ég Keleten épphogy felhasadt,
szertefröcskölve hegynyi aranyát,
én mégis csupán heverni vágyom,
négy szűk fal közé száműzve magam,
s csak várom, hogy elnyomjon az álom,
mély, fekete és gondolattalan.

Tán bennem érik a félkész tavasz,
tán azt vajúdja erőtlen testem,
s míg a tél belőlem kioldalaz,
csak fekszem itt szürkén, tehetetlen.
De aznap, mikor mennek a fagyok,
és utolsót zihál a február,
a napfény is majd belőlem ragyog,
hisz a kikelet hozzám hazajár.

Rapid

A tavasz, mint egy óvatos, puha állat
lopakodott be hozzám nesztelen,
s bár itt vannak még a tél végi árnyak,
végigsétált megsápadt kertemen.

Akár vakuvillanás, szarka rebbent,
s álmos sünök dermedtek vigyázzba.
Lépcsőmre ült, majd még egyszer körbement.
A kapu nyitva maradt utána.