Banális racionális

A szülő mindig, folyvást csak beszél, beszél…
S a gyermek? Hallgat. Vagy lázad. Ez a dolga.
Fiadnak te, neked anyád mondta, mondta…
Már tudod: minden hegyi beszéd körbeér.

Érted már, mért’ nem érti, hogy te csak érte…
Hisz’ magad is húztad örökké a szádat,
még nem repültél, de féltetted a szárnyad.
S ma mégis elég a világ innenső vége.

Velőtrázó

Bennem örökké, rombolhatatlanul ott vagy.
Akkor is, ha szívem épp a bordáimra fagy,
s lélekmentő energiatakarékosság
okán máglya helyett nem lobog, csak gyönge láng,
ha néma vacsoránk csak gyertyafényes emlék,
mert a mindennapok már rég ízekre szedték,
s ha pengehideg és velőtrázó a csendem –
kiabálj olyankor, ordíts ki magamból engem.