2015. június 27., szombat

Lopott idő

Szájtátva, teljesen elernyedetten,
ölemben alszik a szombat délután.
Kint a kertben, a láblógató csendben
két kezem elpihen puha szöghaján.

Zavartalan, békés és szép az álma,
hiszen nem tudja még, hogy meglopom őt.
Mielőtt a jövő hét ránk találna,
a holnapnak adom az elcsent időt.

2015. június 22., hétfő

Eltévedt október



Ez a kedd is csak egy hétfő – inkognitóban,

akár a nyár, ami az ablakon betekint,

a nyomasztóan palaszürke ég közel van,

s mintha hervadásnak indult volna odakint.



Szívem esőre áll és földig ér a kedvem,

csöndben fejemre húzok egy vonuló felhőt,

nem sok derűt ígér, mikor hétfő van kedden,

s egy eltévedt október áll az ajtóm előtt.

2015. június 17., szerda

Illúzió

Mintha vágy volna, de csak emlék,
mintha most volna, ami oly rég,
mintha valóság, pedig mákony,
üvegen pára, homokban lábnyom.

Mintha itt lenne, ami távol,
mintha engedne, ami gátol,
mintha megélném, szinte látom,
éber kómában, álomhatáron.

Mintha még hívna, aki elment,
mintha csak volna, ami nem lett,
mintha tükör, pedig egy ablak,
ki-bezárt fényből ketrec magamnak.

Mintha már múlna, ami mégsem,
mintha láng gyúlna a sötétben,
mintha költemény, de csak szándék,
egy vers, ami szív, szív, ami játék.

2015. június 14., vasárnap

Pincehideg

Perzselő nyár. Az asztalon kékfrankos, mi-
pincehideg, mint magányos tekinteted.
Valahol zongora szól. Fogaid malma
rommá őrli az elpazarolt éveket.

2015. június 11., csütörtök

Fecskecsend

Egy nap majd elnémulnak a fecskefészkek,
és a villanydrótok leszállópályáin
csak galambok feszülnek az esti szélnek.

A legelső hallgatag tavasz furcsa lesz.
Aztán alkalmazkodunk (mint a madarak),
s többé nem csivitel „jó reggelt” az eresz.

Mintha-ősz lesz akkor és alig-kikelet,
mint valami különös öröknaptárban,
egymásra hágnak a zord hétfő reggelek,

az alkony csöndet fest a házak falára,
s a hétköznapok szívverését elnyomja
majd a pergő mész monoton surrogása.

2015. június 9., kedd

Naptárlapok - Június

Az  év  apránként elüti a delet,
a Nap önnön árnyékába menekül,
Szent  Iván vállain viharfellegek,
a kamra mélyén már lekvár édesül.

2015. június 7., vasárnap

Elrebbent vers

Egy ilyen fülledt délelőtt,
ami nem jó semmire,
az ember verset ír előbb,
majd eldobja sebtibe’.

Repül a rím, a szó se szól,
a pillanat elveszett,
a forró égbolt rád hajol,
a nyár élve eltemet.

Számtalan bágyadt gondolat
sír a tikkadt fű között,
s felborult papírszobrodat
görgeti egy szélkölyök.

2015. június 4., csütörtök

Rozsdamosoly

Zegzugos emlékek között járok,
s megszólít egy múltba tűnt otthon.
A függönyökön újdonsült ráncok,
mint felhők bölccsé érett homlokon.

Lavórvíztükör, torz rozsdamosoly,
elfeledett ritmust csöpög a csap,
a vén szekrényben egy tetszhalott moly
csipkerózsa álmából szárnyra kap.

Gyermekzsivaj tódul a gangon át,
s mozdulatlan réginyár-levegő,
ifjúságomnak bérházudvarát
kinőtte alólam a szűk idő.

Minden megkerül, ami elveszett,
visszatalált hozzám pár évtized.