Gazdátlanná vált szavak

(Kapui Ágota és Kányádi Sándor emlékére)

Amikor egy költő meghal,

az ég megtelik elszabadult szavakkal,

mint mikor a ménes megriad,

s a lovak céltalan a messzeségbe futnak.

És nem lesz vége sosem annak a sornak,

az a rím többé már nem leli meg a párját,

s a strófák sem találják helyüket

a félbehagyott versben.

Mikor egy költő meghal,

a Hold nem süt fényesebben,

s nem lesz szerdából hirtelen vasárnap,

nem vet véget az a perc a mának.

Csak gazdátlan szavak pörögnek a föld felé,

egyre gyorsuló iramban,

a szélnek is ellenállva zuhannak

végül a porba.

S nincs oly vihar, mi onnan

őket valaha is szertehordja.

Évfordulós kérdés

A ravaszt hiába húzta meg,

csütörtököt mondott a nyár:

a június ma csőre töltött,

rozsda verte, ócska mordály.

És apám emléke megsoroz,

és rám ül a felhőterhes ég,

hisz’ minden szó csak ósdi közhely,

mit hitvány versbe írhatnék.

Itt vagyok, fegyvertelen magam,

megadásom csöndes bánat.

Lehet az, hogy a szív a gyászba

egyszerűen belefárad?