Őszi sajgás

Idén nem kaptak szárnyra a fecskék,
gép repteti el mindüket a nyárba.
Hidegek és rövidek az esték,
a szó sajog, az ölelés hiába.

Gyönge a Nap, akár a madártoll,
a testben is csak szédeleg a lélek.
Bennem az ősz minden évben gyászol,
és sárba hull az összes fecskefészek.

Felajánlás

Te, ki szavam veszed időről időre,
s elnémítod bennem a fel-felsíró strófát,
mondd, mit adhatnék a versekért cserébe?
Ajánljam fel Neked a legutolsó órát?

Vagy azt kéred, mikor eszmélt bennem a lét,
s anyám-apám válla fölött kinyílt a világ?
Bármit fölteszek, mondd hát, mi legyen a tét!
Nekem a szóért nincsen hiába-szolgaság.

Szánalmas, semmi kincseim vidd magaddal,
legyek árvább, mint márványba vésett költemény.
Csak maradjon bennem néhány egyszerű dal,
csak a lángot hagyd lobogni ujjaim hegyén!